Egyetem Tér
2020-12-18

NeurotechEU: elindult a program

A Debreceni Egyetem (DE) oktatói, kutatói és hallgatói közül is sokan követték a nyolc ország vezető felsőoktatási intézményei által az idegtudományok fejlesztésére létrehozott NeurotechEU nevű Európai Egyetemi Szövetség nemzetközi, online nyitórendezvényét.

Ahogyan arról korábban a hirek.unideb.hu beszámolt, a tágabb értelemben vett idegtudományok fejlesztésére november elején alakult konzorciumban egyebek mellett olyan rendkívül neves felsőoktatási intézmények a Debreceni Egyetem partnerei, mint a svéd Karolinska Institutet, a német University of Bonn, a holland Radboud University, valamint az Egyesült Királyságban működő University of Oxford. Az intézmények szövetsége három évre, 5 millió euró európai uniós támogatást nyert el az Erasmus+ európai uniós pályázat keretében.

A NeurotechEU szerdai angol nyelvű online meetingjén elhangzott előadásokat összesen több mint ezren figyelték. Az egész napos rendezvényen a résztvevők betekintést nyertek az együttműködő egyetemek az oktatás, kutatás, az oktatói-, és hallgatói mobilitás terén megfogalmazott terveibe.

A Debreceni Egyetem képviseletében egy orvostan-hallgató, Mohamed Sayed-Ahmad szólalt fel, aki a svéd Karolinska Instituet hallgatójával együtt vezetett szekciót. Arra a kérdésre keresték a választ: milyen kihívásokkal, lehetőségekkel szembesülhetnek az oktatás és a kutatás területén az egyetemek által közösen végzett munka során. A szekcióban szavazók 97,4 százaléka úgy nyilatkozott, hogy számára az Európai Diploma megszerzésének lehetősége értékesebb az egyetlen egyetem által kibocsátott diplománál. Más szekciókban szóba kerültek a programhoz való csatlakozás lehetőségei, illetve a digitalizáció kérdésköre a kutatás és az együttműködések területén.

Beszédet tartott Vanessa Debiais-Sainton, az Európai Bizottság felsőoktatásért felelős vezetője is, aki a jövő szempontjából is kiemelkedően fontosnak minősítette a munka központjába állított tudományterületet.

A következő szekcióban a program munkacsomagjainak vezetői mutatták be az elkövetkező három évre tervezett lépéseket. Tőzsér József, a Debreceni Egyetem egészségipari innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese az intézmény által vezetett „Fenntarthatóság és kommunikáció” munkacsomag feladatait ismertette. Kitért az együttműködés fontosságára és felhívta a figyelmet a közösségi média ezzel összefüggő megfelelő használatára is. Kifejtette, hogy a debreceni hallgatók és középiskolai diákok számára is sok lehetőség nyílik a programhoz való csatlakozásra, melynek során életre szóló élményeket, tapasztalatokat szerezhetnek majd.

A meetingen Molnár Zoltán magyar származású oxfordi kutató Thomas Willis életéről tartott előadást, melynek során azt bizonyította, hogy az idegtudományok az élet minden területére kiterjednek.

A tanácskozás résztvevői többek között Takács Levente, a DE Bölcsészettudományi Karának oktatási dékánhelyettese segítségével igyekeztek boncolgatni a témához kapcsolódó közösségi és etikai kérdéseket. Más csoportokban az idegtudományok egyéb kérdései kerültek előtérbe, például a gazdasági-, egészségügyi-, oktatási-képzési-, biológiai és mesterséges intelligencia vetületekről is vitáztak, egyeztetettek.

A NeurotechEU projekt későbbi alakulása az alábbi közösségi média felületeken (Twitter, Facebook, Instagram, YouTube, LinkedIn) is követhető lesz. Azok, akik szeretnének a programhoz csatlakozni a neurotecheu@unideb.hu e-mail címen jelentkezhetnek.
 

DE Sajtóiroda - OCs

December 27-28-án kezdődhetnek az első oltások

Kórházigazgatókat nevezett ki pénteken Kásler Miklós

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek