Egyetem Tér
2020-11-12

Bezárnak a Debreceni Egyetem kollégiumai

Egyes esetekben maradhatnak a hallgatók.

Hétfőig kell elhagyniuk szobáikat a Debreceni Egyetem kollégiumaiban lakó hallgatóknak, de vannak kivételek. A kormányzati rendelkezések alapján hozott rektori utasítás szerint a határon túli magyar és az idegen nyelvű képzésben tanuló külföldi hallgatók is kivételt képeznek. 

 A most elrendelt kiköltözés a kollégisták mintegy háromnegyedét érinti. A Debreceni Egyetem 15 kollégiumában 4955 hallgató lakik Debrecen mellett Nyíregyházán, Szolnokon és Hajdúböszörményben, őket körlevélben értesítik a teendőkről. Azoknak, akiknek most el kell hagyniuk a kollégiumot, a távollét időtartamára nem kell kollégiumi díjat fizetniük, a távolléti időszakra korábban befizetett kollégiumi díjakat pedig visszatérítik a hallgatóknak. 

 Kivételt képeznek még például azok a hallgatók, akik önkéntes járványügyi és közösségszervezési munkákban vesznek részt, valamint akik hatósági házi karanténjukat a kollégiumban, családjuktól és hallgatótársaiktól elkülönítetten töltik, továbbá akiknek a családtagja a hallgató állandó lakóhelyén hatósági házi karanténban van, és a családtagtól való elkülönített lakhatásuk máshol nem biztosítható. Ugyanez vonatkozik azon doktoranduszokra, akiknek kutatási tevékenységéhez a személyes jelenlét nélkülözhetetlen. A kollégiumokban maradó hallgatók látogatót, szállóvendéget nem fogadhatnak és a kollégiumi közösségi tereket (konyha, mosókonyha, tanuló, TV-terem) is csak a lehető legszükségesebb esetben használhatják a veszélyhelyzetben érvényes járványügyi higiénés szabályok és a kollégiumi házirendek fokozott betartása mellett.

 A kollégiumok vendégszobáiban kizárólag az üzleti, gazdasági, továbbá oktatási tevékenység céljából érkező személyek, a Magyar Honvédség, illetve a rendvédelmi szervek állományába tartozó, szolgálati feladatok ellátása érdekében elhelyezett személyek, továbbá a kirendelt egészségügyi dolgozók tartózkodása lehetséges. 

Fotó, forrás: unideb.hu
 

A Pécs otthonában folytatja a bajnokságot a DEAC kosárlabdacsapata

Már online is "mehetünk" színházba

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek