Egyetem Tér
2020-11-04

Android- Svejkfigurák

Az idén negyvenéves Android zenekar az East Of Eden Revisited kiadványsorozat után egy másik régebbi produkcióját jelenteti meg november elején.

A Svejkfigurák felvételei, a napjaink biztosította korszerű hangszerelési és technikai lehetőségek kihasználásával, 2020-ban az UNIDEB stúdióban készültek. Felvétel  és keverés Dudás János. A maszteringet Barabás Tamás készítette.

Tőzsér József a zenekar alapítója így emlékszik vissza a Svejkfigurák előzményeire.

„Az Android pályájának kezdetén a zenekar rendszeres vendégfellépője volt Sári Zsuzsa, aki konferált és szövegrészleteket olvasott fel. Ő hozott össze bennünket 1981-ben Magi Istvánnal, tőle kaptuk a Jaroslav Hasek: „Svejk a derék katona” című regénye alapján készült forgatókönyvet, és elkezdődött a zeneszerzői-szövegírói munka. Az első előadás „Változatok a Svejk motívumaira“ címmel, 1982 április 19-én volt a KLTE Kossuth Klubban, majd a zenés játék második bemutatója a KLTE 1982. november 21-ei  gólyabálján követte az Aud Max-ban (ekkor a zenekar felállása: Dudás János, gitár, ének; Pataji Géza dobok; Székelyhidi László, basszusgitár, ének; Tőzsér József, billentyűs hangszerek, ének). A darabban az irodalmi színpad és a zenekar tagjai is szerepeltek, egy-egy figurát megszemélyesítve.

Az ANDROID 2010-ben nagyszabású dupla koncerttel ünnepelte megalakulásának harmincadik évfordulóját, a számos korábbi sikeres koncertnek helyet adó Debreceni Egyetemi Aud. Max. előadóteremben. Ennek előkészítése során kerültünk kapcsolatba Vranyecz Artúr színművésszel (Csokonai színház), aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az anyag felélesztésében. 2014-ben Budapesten a SYMA csarnokban is játszottunk ebből a változatból egy kb. 25 perces részletet. Az előadás nagy sikerére való tekintettel felkérést kaptunk, hogy a következő évre a teljes darabot állítsuk színpadra. Artúr ötlete volt, hogy meg kellene keresnünk Tóth Zoltán (1961-2018) színművészt, aki korábban nagy sikerrel játszotta Svejk-et a Csokonai színházban, és évek óta járta az országot egy egyszemélyes Svejk műsorral. Így az ő anyaga és az Artúr féle forgatókönyv összegyúrásából alakult ki az a változat, melyet 2015. május 17-én „Svejkfigurák zene/játék” címmel előadtunk a SYMA csarnokban.

Ezt követte az együttes 35. Születésnapi koncertjei egyikén (2015. december 6.) az újabb előadás a debreceni Víztoronyban, Vranyecz Artúr (Katz) és Törő Ildikó (Müllerné) közreműködésével. Ugyanez a produkció szerepelt 2016 nyarán a debreceni Campus fesztiválon. 2018 decemberében Tóth Zoltán emlékére jótékonysági koncerten ismét előadtuk a darabot, ezúttal video részletekkel idéztük fel a szöveges betéteket. A teljes zenei anyag néhány újra feljátszott számmal, énekkel és az epilógussal 2020-ban nyerte el végleges formáját.”

Közreműködő előadók
Tőzsér József – billentyűs hangszerek, vokóder
Létmányi István – gitár, ének
Nikolin Zoltán – basszusgitár, ének
Dudás János – gitár
Mező Orbán – dob, ütőhangszerek

Maradandó sérüléseket okozott barátjának a felelőtlen sofőr - most vádat emeltek vele szemben

Havas Henrik könyvet írt Benkő Lászlóról

Váradi Ferenc

Szerző
Hasonló cikkek