Egyetem Tér
2020-06-19

Megújul a Dóczy utcai sportkomplexum

A Learning Center szomszédságában a sporttelep SportCampussá fejlődik a Dóczyn, idén a lelátó, jövőre pedig a DEAC-pálya épületei is kibővülnek.

A végleges tervek még idén elkészülnek, a funkcióbővítés után a létesítmény oktatási és sportolási célokat is szolgál. A futballpálya lelátói 1600 férőhelyet adnak majd.

A sporttudományi oktatási infrastruktúrafejlesztésnek köszönhetően a lelátót két oldalról további épületrésszel bővítik, így a korszerű, kétszintes létesítmény a sporttudományi oktatóhelyként és a száz éves sportklub központjaként üzemelhet a jövőben. A Debreceni Egyetem és a klubvezetés közös célja, hogy akalmassá tegyék a DEAC Dóczy József utcai pályát a másodosztályú labdarúgó mérkőzések megrendezésére, így csak a kiemelt jelentőségű NB II-es találkozókat kellene a Nagyerdei Stadionban játszania a másodosztályba nemrég feljutott egyetemi focicsapatnak.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja sportújságírók előtt tartott keddi prezentációján ismertette: a DEAC-pályán az eredményjelzőt és a világítástechnikát is korszerűsítik, kijelölnek egy vendégszektort, valamint a füves és műfüves pálya közötti lelátó mindkét irányból fedett lesz. Összesen 1600-1700 nézőnek kínálhat komfortos sportélményt a létesítmény. Ezekre az átalakításokra az EMMI Sport Államtitkárság által koordinált 235 millió forintos infrastrukturális támogatás ad lehetőséget.

A kancellár kiemelte: következő fejlesztési fázisként valóságos sportcampussá fejlődhet  a Dóczy József utcai sportkomplexum. Mint elmondta, az egyetem olyan oktatási infrastruktúra-fejlesztést hajt végre, amely során a műemlékjellegű lelátót megtartva és körbeépítve bővítik az infrastruktúrát, így a beruházást követően egy új, három szintes létesítmény jöhet létre.

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC-ot üzemeltető Kft. ügyvezetője szerint minden szempontból megfelel a DEAC filozófiájának az új létesítmény, hiszen a múlt értékeit tiszteletben tartó, arra épülő és a jövőbe tekintő épületről van szó.

A létesítmény látványtervei már elkészültek, azokat a tervtanácsnak jóvá kell hagynia, ezt követően készülhetnek el az engedélyes tervek. A D2030 fejlesztési stratégia keretében történő műemlékjellegű lelátó felújátása és ezzel együtt az új sporttudományi létesítmény várhatóan jövőre készülhet el.

Marad az alacsony kamat és a kamatmentesség

Neves zenészek tanítanak a Gitármánia Táborban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek