Debrecen
2023-05-01

Hatvan év 60 debreceni dala 49. rész

Hatvanéves a debreceni rockzene. E szép jubileum alkalmából válogattuk ki azt a hatvan debreceni dalt, amit mindenkinek ismernie kell!

49. rész VÖRÖS KAKAS -IPK koncert

Mint a Csokonai Gimnázium diákjai, 1985. június 23-án mutatkoztak be. Az induláskor főleg a rock klasszikusait (Rolling Stones, Doors) játszották, majd fokozatosan kerültek be saját szerzeményeik is a műsorba. A Vörös Kakas három állandó tagja mellett (Lukács László – ének, basszusgitár, Nagy Tamás – ének, basszusgitár, Szabó Attila – dob) az alábbiak szerepeltek az együttesben: Kiss „Jagger” Zsolt (gitár, 1985), Kocska Lóránt (gitár, 1985-87), Héty Péter (szájharmonika, 1986), Szabó Levente (gitár, 1989-től). Az együttes legsikeresebb éve 1986-ban volt, szerepeltek az Eddával a Petőfi Csarokban, közös koncertjük volt a Beatricével és a Napoleon Blvd-al. 1987 – 1989 között sorkatonaság miatt a zenekar ideiglenesen megszűnt. 1989 őszén ismét koncerteztek, ám 1990 nyarán végérvényesen feloszlott a zenekar.

Országbérletet

Lewis Hamilton

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek