Debrecen
2023-03-17

Hatvan év 60 debreceni dala 4. rész

Hatvanéves a debreceni rockzene. E szép jubileum alkalmából válogattuk ki azt a hatvan debreceni dalt, amit mindenkinek ismernie kell!

4. rész. Tomi Szomorú  –Tomi Szomorú vs. Lukács László: Hatalmamban (koncert)

1990 nyarán alapította a Vörös Kakas három volt tagja, Nagy Tamás (gitár, ének), Pércsi Sándor (basszusgitár), Szabó Levente (gitár), Szabó Attila (dob) mellett Hajdú Szabolcs billentyűs (a későbbi, Európa szerte elismert filmrendező) alkotta a zenekart. Dalaik a rock ’n’ roll, s a ’60-as évek beatzenéjének dallamvilágát idézték. Első demokazettájuk 1990 őszén jelent meg. Sűrű tagcserék után ’92-re alakult ki egy stabil felállás: Nagy Tamás (ének, gitár), Németh Attila (basszusgitár), Géczi Róbert (gitár), Szabó Levente (gitár, ének), Rénes Károly (dob). 1993-ban jelentették meg „Szomorú vasárnap” című koncertkazettájukat (1993. szeptember 19-én vasárnap rögzítették a Meteor Rock Centrumban), ezt követte a Tomi Szomorú I. (1994), majd a Fű alatt (1996) című albumuk. A ’90-es évek végétől egyre kevesebbet koncerteztek, s bár a zenekar hivatalosan nem jelentette be a feloszlását, csendben eltűntek.

Kiváló ajándék lenne egy győzelem

Otthoni gatya - Megérkezett a Soundcloud rapper, young B!TE első videóklipje

Váradi Ferenc

Szerző
Hasonló cikkek