Debrecen
2023-02-13

Vojtina Bábszínház a 10. Színházi Olimpián

2023. április 1. és július 1. között Magyarországra költözik a sokszínű színházi világ. De mondhatjuk úgy is, a világszínház központja Magyarország lesz.

Az olimpia alapítói 1995-ben az ókori játékok szellemiségét hangsúlyozták. Az egymással örökös harcban álló görögök egykoron a versenyek idejére szüneteltették a harcot. Ma a háborús konfliktusok és bizalmatlanság által terhelt nemzetközi viszonyok idején, és a COVID által megtépázott mindennapokban a béke üzenete rendkívül aktuális. A magyarországi Színházi Olimpia szervezésének kulcsfogalmai az autonómia, a szabadság és a kultúrához való hozzáférés segítése. A 10. Színházi Olimpia jelképe egy bárka. A bibliai párhuzamot is megidézve ezen menthetjük át önmagunkat és értékeinket. Hogy hová? Azt reméljük, a békés jövőbe.

A 10. Színházi Olimpia eseményein – szerte Magyarországon – a világ színházi életének meghatározó alkotóinak előadásai láthatók. Az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Miskolci Nemzeti Színház, valamint az új színházi tereket avató Debrecen az olimpia kiemelt helyszínei. Színházi, tánc-, báb- és utcaszínházi előadások, összesen több mint háromszáz program várja az érdeklődőket április 1 és július 1 között.
A 10. Színházi Olimpia keretén belül valósul meg a Bábművészeti Világtalálkozó.

Bábművészeti Világtalálkozó:

A nemzetközi fesztivál középpontjában a szakmai együttműködés áll. A megvalósuló programok a  magyarországi bábművészeti szakma egészére nézve teremtenek lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjunk a nemzetközi művészi „véráramba”, illetve, hogy kilépjünk az „aranyos gyerekprogram” kategóriából és koncentráltan, észrevehető léptékben megmutathassuk itthon, hogy  minden korosztályhoz szólni tudó, értéket teremtő előadóművészeti műfaj a miénk.  

A Bábművészeti Világtalálkozón  53 külföldi társulat, 57 hazai és 7 határon túli magyar báb- és utcaszínházi társulat vesz részt.  11 workshop,  3 kiállítás, és  6 alkotói projekt szolgálja a szakmai megújulást, az olimpia szellemiségét.

A Vojtina Bábszínház 34 előadást lát vendégül és számos más eseményt szervez az Olimpia keretében. 

A Színházi Olimpia honlapja: https://szinhaz.org/

 

Túl sok sebből vérzett a csapat

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek