Debrecen
2022-12-27

Sikeres és húszéves rekordlátogatottságú évet zárt a Zoo Debrecen

Az ország első vidéki állatkertje és egyetlen klasszikus vidámparkja újabb sikeres évre tekinthet vissza, amelyben több jelentős gyűjteményi gyarapodást és attrakciófejlesztést élt meg, továbbá új elemekkel bővítette rendezvényei és szolgáltatásai sorát, mindezek révén pedig az elmúlt két évtized viszonylatában rekordszámú, több mint 171 ezer látogatót fogadott.

Az év során a Park számos alkalommal adhatott hírt jelentős gyűjteményi sikerekről új lakók érkezése vagy születése nyomán. Korábban sosem tartott fajként csodálhatók meg a Pálmaház tavasszal épült terráriumában a zöld fapitonok, de idén először abesszin szarvasvarjakkal és madagaszkári récékkel is találkozhatott a nagyközönség. Párt kapott az észak-kínai leopárd és a luzoni kéregpatkány, néhány év után pedig az intézmény ismét bemutatja a kardszarvú antilopokat, vöröshasú tamarinokat és peposzaka récéket. Egészséges utódokkal örvendeztette meg a gondozókat és a látogatókat megannyi faj, köztük a dél-amerikai tapírok, zöld víziagámák, dél-afrikai sülök, Bennett-kenguruk, lámák, zöldszárnyú és kék-sárga arák, új-kaledóniai vitorlásgekkók és gyűrűsfarkú makik.

Mint arról korábban hírt adtunk, sikeres szezont zárt a Vidámpark, ahol folytatódott az élményelem-kínálat revitalizációja és bővítése. Több mint hat évtizedes történetének legnagyobb szabású átalakulásán – teljes körű gépészeti és arculati megújuláson – ment keresztül a Kisvasút mozdonya, idei újdonságként pedig tíz távirányítható elektromos gyermekjármű is a kikapcsolódásra vágyó családok rendelkezésére állt, a legkisebbeknek is átadva az elektromos autózás élményét.

Az év során minden korábbinál gazdagabb programkínálat várta a látogatókat a folytatódó parkosításnak és növénygyűjteményi bővülésnek köszönhetően az eddiginél is színvonalasabb esztétikai környezetben. Újdonságokkal szolgáltak az immár hagyománnyá vált nagyrendezvények, köztük a háromnapossá bővült Halloweeni Szezonzáró, de a Park korábban sosem tartott programokkal, többek között állatkerti hálószobatitkokról szóló szakvezetéssel, Őszi esti sétákkal és AdományoZOO Nappal is meglepte közönségét. Októbertől foglalható az ország egyetlen recészsiráf-családjának közvetlen szomszédságában megépült új Samburu panorámaterasz, amely exkluzív négy évszakos környezetet és gazdag programcsomagot biztosít ünnepléshez, céges csapatépítéshez, eljegyzéshez vagy egyéb privát eseményhez.

2023-ban, az Állatkert alapításának 65. évfordulója alkalmából a Park új attrakciókkal és élményekkel, valamint az idén megkezdett átfogó arculati megújulás jegyében új honlappal és helyszíni tájékoztatórendszerrel várja majd látogatóit. Azok örömére, akik szeretnék egész évben megtapasztalni az itt átélhető kalandokat, most már a 365 napos állatkerti látogatásra jogosító Sétálóbérlet mellett kapható a korlátlan játékgép-használatot biztosító Élménybérletet, illetve a mindezeken felül valamennyi külön jegyes rendezvény belépődíját és a sorban állás nélküli bejutás lehetőségét is magában foglaló VIP bérlet is.

 

Körkérdés 2022

Homo naled

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek