Debrecen
2022-11-16

Campus 2023 – Itt vannak az első nevek!

A debreceni Campus Fesztivál 2023-ban is a zenei sokszínűség jegyében, világsztárokkal és izgalmas programválasztékkal várja a fesztiválozókat.

Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseményére idén négy nap alatt összesen 116 ezren látogattak el. Jövőre már 15 éves lesz a debreceni fesztivál, ennek fényében az előkészületek még a szokásosnál is nagyobb izgalomban zajlanak, most pedig megérkeztek az első nevek. A jövő nyári Campus fellépői között elsőként két világsztár szerepel: ZAZ és Robin Schulz mellett pedig ma több mint harminc hazai előadó neve is nyilvánossá vált. Süli András, a fesztivál programigazgatója elmondta: „A zenei program összeállításával folyamatosan haladunk, több nemzetközi produkcióval is tárgyalásban vagyunk és bízunk benne, hogy még idén további, jól csengő neveket tudunk bejelenteni. A hazai színtérről is egy első ízelítőt kínálunk most, de nagyon sok zenekarról csak később fogjuk fellebbenteni a fátylat. Egy biztos: a Campus 2023-ban is a legváltozatosabb és legbevállalósabb zenei kínálatú fesztivál lesz: külön önálló színpadot kap a hiphop, valamint egyedülálló módon a rock- és metalzene; továbbá számos zenei csemegének és izgalmas műfajokban utazó fiatal tehetségeknek is helyet biztosítunk majd. A más művészeti ágak iránt érdeklődők sem fognak unatkozni, a tizenötödik fesztivál kapcsán ráadásul néhány olyan különlegességgel is készülünk, amelyeket most még biztosan nem árulhatunk el.” A 2023. július 19-én kezdődő rendezvény négy este páratlan nagyerdei környezetben, az ország legjobban felszerelt és legárnyékosabb fesztiválhelyszínén várja majd a látogatókat.

A Campus nagyszínpadán jövő nyáron tehát már biztosan fellép korosztályának legtehetségesebb DJ-producere, a német Robin Schulz, valamint a francia sanzon, a jazz és a soul stíluskeverékében utazó francia díva, ZAZ. Mindkét előadó listavezető, slágereiket milliók követik és hallgatják világszerte, Schulz július 20-án, míg Zaz július 22-én érkezik Debrecenbe, hazánk legkomfortosabb nyári fesztiváljára. 

A 2023-as Campus Fesztiválra 2022. december 31-ig vásárolhatóak meg a kedvező árú „early bird” bérletek, hamarosan elérhető lesz továbbá a karácsonyra is kiváló exkluzív kivitelű ajándékjegy.
További információk, jegyelővétel: campusfesztival.hu

 

Kép: https://www.facebook.com/campusfesztival 

A legjobb diákokat és középiskolákat támogatja a DE

The Holiday

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek