Debrecen
2022-10-09

Ünnepelt a debreceni Fényes udvar

Családi nappal ünnepelték a Fényes udvar megépülésének 50. évfordulóját

Ötvenéves születésnapját ünnepelte október 8-án, szombaton a debreceni Fényes udvar. Fél évszázaddal ezelőtt ezekben a napokban költöztek be az első lakók a város új lakótelepének panelházaiba.

A jubileumot ingyenes családi nappal, színes programokkal ünnepelték az ott élők.

Felléptek a Piruett Tánc Stúdió és a Valcer Tánc Stúdió növendékei, a Kelet Brass Band, a Sokszínvirág zenekar, a Debrecen Dixieland Jazz Band. Bemutatót tartottak a trialkerékpárosok, de a rendőrség és a tűzoltóság is képviseltette magát a rendezvényen, amelyen a környák apraja-nagyja részt vett. Volt vattacukor, ugrálóvár, a gyerekeknek kézműves foglalkozás is.

Az eseményen Papp László, Debrecen polgármestere is köszöntötte az ünneplőket. Elmondta, hogy az elmúlt években a zöld város program keretében játszótér- és intézményfejlesztésekkel igyekeztek élhetőbbé tenni a lakótelepet.

Hozzátette: a következő időszakban is folytatni szeretnék a környék szebbé, otthonosabbá tételét.

Isten éltesse a Fényes udvart! – mondta, majd az ötvenedik születésnap tiszteletére Hetei József önkormányzati képviselővel közösen egy tölgyfát ültetett el a lakótelep parkjában.

Ipari, inflációs és államháztartási adatok a jövő héten

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek