Debrecen
2022-09-28

Átadták az Újkerti Közösségi Kertet

A nagy sikerrel működő Vénkerti Közösségi Kert és a nemrégiben átadott Újkerti Közösségi Kert mellett újabbal gazdagodott Debrecen: a Tócóskerti Közösségi Kert átadására került sor 2022. szeptember 27-én. Az átadón részt vett Papp László polgármester, Pósán László országgyűlési képviselő és Varga András önkormányzati képviselő, akik a kertészekkel együtt virágokat is ültettek.

Tizennégy magaságyást alakítottunk ki a közösségi kertben, amit 28-an tudnak majd használni. A pályázatra, amit lefolytattunk, több mint 40-en jelentkeztek. Most 28 kulcsot adhatunk át – mondta el Papp László. A polgármester hozzátette: bízik benne, hogy egy nagyon jó közösségkovácsoló erő is lesz ez a kert.

A közösségi kertben a magaságyások mellett közös fűszerdézsák is helyet kaptak. A magaságyások között mulccsal borított felületeket alakítottak ki, a közösségi programokhoz, beszélgetésekhez pedig egy térköves felületen helyeztek el 2 asztalt és 4 padot. A szerszámok tárolására faház szolgál, a kertekből származó zöldhulladék helyben történő hasznosítására 2 komposztáló áll a kertészek rendelkezésére, az öntözést pedig kerti csap biztosítja. A közösségi kertet a Dekert Kft. munkatársai készítették el.

A kertbarát közösségek mindenhol stabil, összetartó, egymást segítő és jövőbemutató közösségek – mutatott rá Pósán László. Azzal, hogy ez a kert létrejött itt is mondhatjuk azt, hogy lesznek kertbarátok. Olyan emberek kerülnek itt egymás mellé, akik korábban nem is ismerték egymást, de a közös munka, a közös szabadidő eltöltése mégis összehozza őket – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

A Tócóskerti Közösségi Kert első gazdái a Vénkerti Közösségi Kert művelőitől, illetve a Zöld Munkacsoporttól fognak tanácsot kapni – emelte ki Varga András önkormányzati képviselő. Ezen felül számos kertművelési praktikát olvashatnak a kertészkedők a Future of Debrecen weboldalán is (www.futureofdebrecen.hu).

A kertészek a tócóskerti megnyitón a kert kulcsa mellett egy-egy vetőmagcsomagot is átvehettek. A kertészek – 4000 forint használati díj megfizetése ellenében – 2023 végéig jogosultak a kertet használni, ez az időszak jelent egy kerthasználati szezont. A 4000 forintok a közösség kasszáját gyarapítják, ezt az összeget közös kiadásaikra fordíthatják.

Cambridge-i tehetséggondozó programban a TTK hallgatói

Javuló játékkal két pontot itthon tartottunk

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek