Debrecen
2022-09-08

Éjszakázzon a Csokonai Fórumban

Ismét színésszé, táncossá, koreográfussá, sőt öltöztetővé és fodrásszá válhatnak a színház szerelmesei Debrecenben, sőt Debrecen új színháza, a Csokonai Fórum nézőktől elzárt helyeire is bepillanthatnak. Kulisszajárásra, nyílt próbákra, szerepátvételre, koreográfia-tanulásra hívja a közönséget a Csokonai Színház társulata szeptember 17-én a Csokonai Fórumba.

Az Éjszaka a Csokonai Fórumban elnevezésű programsorozat este fél hattól éjfélig várja mindazokat, akiknek még nem volt lehetőségük megismerkedni Debrecen új színházával és azokat is, akik a jelenleg itt zajló munkára kíváncsiak. Az első színházbejárás 17 óra 30 perctől kezdődik Tolnai Hellával, majd óránként indul újra Csata Zsolttal, Vékony Annával, Bakota Árpáddal, majd zárásként fél 11-től Vranyecz Artúrral.

Nyílt próbát tartanak fél 6-tól és fél 7-től a Toldi rendezője és szereplői a Kóti Árpád teremben, hogy megmutassák, hogyan készül el egy olyan zenés előadás, amelyben nem csupán a művészek prózai felkészültségére, hanem komoly hangszeres és énektudásukra is szükség van. A fekete humorral átszőtt családtörténet, a Gyászúton Szabó K. István rendezővel, valamint Majzik Edit és Oláh Zsuzsa színművészekkel fél 8-tól, fél 9-től és fél 10-től a Balett-teremben várja a kulisszák iránt érdeklődőket. Milyen egyszerűnek tűnik a nézőtérről, mégis milyen nehéz a színpadon még a legegyszerűbb karaktert is eljátszani. Hogy az állítás mennyire igaz, arról maguk győződhetnek meg azok vállalkozó szellemű nézők, akik szereplők bőrébe bújnak a 15 perc hírnév címen meghirdetett programban. Fél 6-tól és fél 7-től az Óz, a csodák csodája szövegkönyvét ragadhatják a kezükbe azok, akik szívesen kipróbálnák magukat Dorothy és Glinda szerepében. Akik segítségükre lesznek a hiteles megformálásban: Újhelyi Kinga, Balász-Bécsi Eszter színművészek és Katona Gábor, a musical koregográfusa. Az újságíró Serge és az egyszerre szenvedélyes és megfontolt Gwendoline szerepében is brillírozhatnak az Őszintén szólva című komédiában Mercs Jánossal Wessely Zsófiával fél 9-től és fél 10-től a hatodik emeleti CSIP tanteremben.

Éljen a Grund! A Pál utcai fiúk szereplői örömmel vállalták a nemes feladatot, hogy betanítsák egy-egy koreográfiájukat a táncos lábú nézőknek. A Vörösingesek és a Pál utcaiak fél 7-től, fél 8-tól és fél 9-től ropják a Latinovits teremben.

Mindazok, akik úgy gondolják, hogy az átlényegüléshez épp elég, ha belebújnak egy jelmezbe, azokat a Csokonai Színház művészei és öltöztetői várják a második emeleti orfeumban, hogy Papagenóvá vagy akár Don Quijotévá alakuljanak. A Metamorfózisok fél 6-tól kezdődnek, majd óránként váltják egymást a csoportok egészen fél 11-ig.

A programokra 800 forintos egységáron válhatók jegyek online (jegy.csokonaiszinhaz.hu) vagy a Csokonai Fórum (4024 Debrecen, Csapó u. 30.) jegypénztárában. A csoportok a Csokonai Fórum előcsarnokából indulnak, az épületben pedig vezetők segítségével juthatnak el a következő programpontokig.

Kinyílik a fiatalok számára a világ

Ülésezett az alapítvány kuratóriuma

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek