Csokonai Színház: A történet egy véletlen, villanásszerű találkozás körül forog, ami váratlanul elementáris élménnyé válik, ám a valóságban nincs jövője. Meseszerűen állsz a történethez, vagy realisztikusan? Van ilyen találkozás szerinted, vagy csak romantikus klisé?

Csata Zsolt: Az életem során már volt hasonló találkozásban részem, nem sokkal hosszabb ideig tartott, de akkor azt éreztem, hogy megszűnik körülöttem a világ és csak mi ketten vagyunk. Én hiszek a véletlen találkozásokban, valamiért annak úgy kell, kellett történnie. Itt és most. A történethez reálisan állok hozzá, mert mint említettem, hiszek a véletlenekben. Bármi megtörténhet velünk a legváratlanabb pillanatban, ha egy kicsit nyitott szemmel járunk. 

Van valamilyen  “rendezői utasítás” a szerepeddel kapcsolatban? Mennyire engedi Ilja Bocsarnikovsz (a rendező – a szerk.), hogy magadból dolgozz, mennyire, miben irányít?

Ezek úgymond “belsős infók”, szóval annyit árulnék el belőle, hogy próbáljuk egy másik oldalamat megmutatni. Most még szenvedek vele, mert azt érzem, hogy le vagyok fogva futás közben, de azt hiszem, nincs igazi öröm szenvedés nélkül. Legtöbb esetben jó dolgok születnek a kihívásokból és motiválják az embert. Annyit tudok, hogy jó kezekben vagyunk. 

Könnyű kihoznod magadból ennyi romantikát? Romantikus alkat vagy?

Nem könnyű. Sajnos sok szempontból igazi székely vagyok és néha nehéz a természetem.

A most előttünk álló évadban egy másik bemutatóban, A test történeteiben is szerepelsz, és tovább viszed az Edmondot – melyik szerep a legkedvesebb számodra? 

Mindegyik szerepem előbb vagy utóbb megszeretem. Vagy a nagy kihívás miatt, vagy mert tudok egy kicsit lubickolni benne, mindig újat tanulhatok és minden előadás valamilyen szempontból új tapasztalatokkal gyarapít.  A test történeteit több szakaszban próbáltuk, nagyon várom a bemutatóját, hogy kapjak külső visszajelzéseket, akár pillanatnyi nézői reakciót, akár utána a büfében elemezze ki nekem valaki hosszan.  Egy nagyon nehéz és gyors szülés volt, de közben jó műhelymunka. Nehéz de közben gyönyörű a szöveg, kérdés hogy mi jó kulcsot találtunk-e hozzá. De ez mindig kérdés.  Az Edmondot szeretem a pörgőssége, a szövegmennyiség béli kihívás meg a kollégák miatt. Minden próbán, előadáson úgy érzem egy kicsit közelebb kerülök a karakterhez, más színeit találom meg egy-egy mondatnak.  Számomra egy nagyon nagy kihívás és egyben visszaigazolás volt, hogy meg tudom csinálni. Hogy jól vagy rosszul, azt nem tudom. A Névtelen csillagot most próbáljuk, most az a legnagyobb  izgalom az életemben. Bízom benne, hogy jól fog sikerülni. Ha azt érzem, hogy biztonságban vagyok a színpadon, és most beszélek rendezői koncepcióról, kollégákról és magamról, szöveg vagy fizikai biztonságról, akkor bármiben szeretek játszani. Izgalommal várom a következő évadot és remélem, hogy nagyon sokszor állhatok színpadon. 

Forrás: csokonaiszinhaz.hu