Debrecen
2022-08-25

Megkezdődött a tanszercsomagok átadása

A Debreceni Karitatív Testület idén is tanszergyűjtést indított rászoruló családok, gyermekek részére tagszervezeteinek önkéntesei, pártoló tagok, valamint gazdasági társaságok közreműködésével.

A Debreceni Karitatív Testület célja, hogy cégek, magánszemélyek, sportegyesületek támogatásával – a Debrecen, mint gondoskodó város gondolat jegyében – minél több tanszercsomagot tudjon kiosztani a rászoruló gyermekeknek. A megajándékozandók körét alapvetően a Debreceni Karitatív Testület valamint a debreceni gyermekvédelmi intézmények látókörében lévő, rászoruló családok közül választják ki, valamint a tagszervezetek jelzései alapján, de egyéb jelzések alapján látókörbe kerülők is kaphatnak tanszercsomagot, természetesen a rászorultsági fok vizsgálata után.
Az elkövetkező napokban a Debreceni Karitatív Testület összesen 570 tanszercsomagot ad át, melyeknek értéke csomagonként közel 5000 Ft, valamint a nyári gyerekfelügyeletben részt vevő mintegy 300 diák is részesült egy-egy közel 2000 Ft értékű csomagban.
Mindezek összértéke közel 3,5 millió forint. Az 570 csomag közül az elsőket Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központjában adta át Széles Diána alpolgármester, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke, Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke és Orosz Aurélia, Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központjának vezetője 2022. augusztus 24-én. Amint azt Széles Diána elmondta, a karitatív testületen keresztül érkező minden segítség szívből jön. A mostani csomagokat a segítők úgy állították össze, hogy figyelembe vették, hanyadik osztályba járnak majd szeptember 1-jétől a megajándékozandó gyerekek, s abban az osztályban milyen tanszerekre van leginkább szükségük. A támogatók jóvoltából nem csak tanszerek kerültek a csomagokba, hanem a mindennapi higiéniát szolgáló termékek is. – Nagy segítség lehet mindez a családoknak akkor, amikor a háborús helyzet és a szankciós politika miatt milyen jelentős mértékben emelkednek az árak – hangsúlyozta Széles Diána, s azt is hozzátette: aki úgy érzi, hogy az iskolakezdéshez még ezen túl is segítségre van szüksége, az jelezze ezt a család- és gyermekjóléti központon keresztül a Debreceni Karitatív Testületnek.

Rózsahegyiné Juhász Éva, a testület elnöke külön is köszönetet mondott a tanszergyűjtésben résztvevő támogatóknak, valamint azoknak az önkénteseknek, akik a gyűjtésben és a csomagok összeállításában is részt vettek. Mint hangsúlyozta, azt, hogy mennyire szívből jövő szeretettel végezték ezt az önkéntes munkát, az is mutatja, hogy még arra is próbáltak figyelni, aszerint kerüljenek a csomagokba lányos vagy fiús borítójú füzetek, hogy az adott csomagot leányka vagy fiú kapja.
A tanszercsomagok átadása Debrecen Pac városrészében, a család- és gyermekjóléti központ ottani telephelyén folytatódott, ahol Pósán László országgyűlési képviselő és Komolay Szabolcs önkormányzati képviselő csatlakozott Rózsahegyiné Juhász Évához és Orosz Auréliához. Komolay Szabolcs megköszönte a karitatív testületnek azt, hogy lehetőséget teremt a családok számára a könnyebb iskolakezdéséhez. A szükséges tanszerek beszerzése ugyanis még akkor is komoly kiadásokkal jár, ha hazánkban már minden általános és középiskolás ingyenesen kapja a tankönyveket. Debrecen gondoskodó városként nyújt – a karitatív testülettel karöltve – segítséget a családoknak.
A csomagok összeállítása érdekében indított tanszergyűjtésben a Debreceni Karitatív Testület tagszervezeteinek – Héra Egyesület; Nagycsaládosok Egyesülete; Debreceni Zsidó Hitközség Ráchel Nőegylete; Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat; Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület; Új Egészség Alapítvány; Refomix Nonprofit Közhasznú Kft., Hajdúdorogi Főegyházmegye; Gyermekremény Alapítvány – önkéntesei vettek részt. A csomagolásban, a tanszercsomagok osztópontra szállításában és kiosztásában az EU-Roma Országos Egyesület valamint Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti központja vesz részt. A tanszergyűjtéshez 8 debreceni, illetve debreceni telephellyel rendelkező cég – a Schaeffler, a Teva, a Deufol, a Krones, a Transcosmos, a Gravic, a Pipelife, és a Manz –, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség, a DVSC női kézilabda- és férfi labdarúgó csapata, valamint a Zsuzsi Erdei Vasút is csatlakozott. Külön köszönet illeti a debreceni Auchan áruházat ezért a lehetőségért, hogy ott már évek óta tanszergyűjtő pontot létesíthet a Debreceni Karitatív Testület.

Daniel Dylan Wray

Hazai rangadóval nyitunk

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek