Debrecen
2022-08-25

Befejező szakaszához ért a debreceni Bethlen utca és az Egyetem sugárút kapacitásnövelő beavatkozása

Befejező szakaszához ért a debreceni Bethlen utca és az Egyetem sugárút kapacitásnövelő beavatkozása. A részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be Papp László, a város polgármestere, Kósa Lajos országgyűlési képviselő, valamint Fodor Levente és Papp Csaba önkormányzati képviselők 2022. augusztus 25-én.

Amint azt Papp László elmondta, két napja kezdődött meg a Bethlen utca és az Egyetem sugárút kapacitásnövelő beavatkozásának műszaki átadás-átvétele. Ennek a beruházásnak az esetében a Debrecen 2030 fejlesztési program szempontjából is nagyon fontos, a Nagyerdőt a belvárossal, illetve a város körútjait egymással összekötő, rendkívül nagy forgalmat lebonyolító útszakaszról van szó.

A cél az volt, hogy a belvárosi körútrendszer teljessé válásával összefüggésben az összekötő utak is fejlődjenek, s ennek megfelelően került sor a Bethlen utca és az Egyetem sugárút felújítására. Mivel az értintett útszakasz mentén igen sokan élnek, a beruházás során arra is figyeltek, hogy a parkolási lehetőségeket – a körülmények figyelembe vételével – megőrizzék. A korábbi parkolóhelyek 90 százaléka megmaradt, csak néhány szűnt meg ott, ahol ez nagyon indokolt volt. Közel 2 kilométer hosszon újult meg a Bethlen utca és az Egyetem sugárút, s ez 30 ezer négyzetméternyi felületen történő aszfaltozást jelent.

Viszonylag hosszú ideig zajlottak a munkálatok, hiszen már 2021 őszén elkezdődtek, de idén gyakorlatilag már augusztus közepétől zavartalanul használható ez az útszakasz. A nem csupán az út vagy járdák aszfaltozását, de nagyon komoly közműfelújítási munkálatokat is magában foglaló beruházás teljes költsége 1,5 milliárd forintot tett ki. Ebből 850 millió forint volt állami támogatás, 665 millió forintot pedig saját forrásból fedezett Debrecen önkormányzata. A műszaki átadás-átvétel során még lesznek kisebb, például tereprendezési munkálatok, 50 padot, valamint 50 hulladékgyűjtőt is kihelyeznek az útszakasz mentén.

A fejlesztés során két lámpás csomópont is megvalósult. A Bethlen utca és a Honvéd utca kereszteződésében lévő esetében kezdetben telezöld forgalomirányítás volt, azonban a helytálló lakossági észrevételek, kritikák nyomán ez megváltozott, s irányhelyesen működnek a jelzőlámpák ebben a csomópontban is – hangsúlyozta a polgármester. Közlekedés- és egyéb biztonsági szempontok miatt öt csomópontban térfigyelő kamerákat is felszereltek.

Papp László ennek a beruházásnak a kapcsán is megköszönte a környéken lakók és a városban élők, illetve a városban közlekedők türelmét, mivel 2017 óta minden évben a város számtalan pontján folynak hasonló munkálatok. Jelenleg a Kishegyesi úton is zajlik beruházás, s rövidesen nagyobb lendületet vesz a Sámsoni út fejlesztése is. Az Egyetem térnél pedig a villamospálya felújítása történik, ahol eddig nem zárták le ennek okán a csomópontot, de hamarosan a teljes szerkezetcsere miatt ezt átmenetileg meg kell tenni. Ezért Papp László ennek kapcsán is kérte a város polgárainak, illetve az erre közlekedőknek a türelmét.

Papp Csaba önkormányzati képviselő köszönetet mondott azért, mert ebben a városrészben az utóbbi időben nagyon sok fejlesztést történt: csak az utóbbi egy évben megújult a Pesti utca, a Mester utca, befejeződött a nyugati kiskörút harmadik szakaszának kivitelezése, majd a Bethlen utca és az Egyetem sugárút kapacitásnövelő beavatkozása. Mindez megszünteti a torlódásokat, jelentősen felgyorsítja az úton lévők céljukhoz való eljutását, akik az így felszabaduló időt hasznosan, munkával vagy szeretteikkel tölthetik. A képviselő köszönetet mondott a körzet lakóinak is, akik türelmet tanúsítottak, s észrevételeikkel segítették a felújítási munkát. Az említett beruházásokkal összefüggésben javultak a kerékpáros-közlekedés feltételei, nőtt a kerékpárosok biztonsága is. Papp Csaba reményének adott hangot annak kapcsán, hogy mindenki biztonságosan fogja tudni használni a megújult útszakaszokat.

Fodor Levente önkormányzati képviselő azt tartotta a legpraktikusabbnak, ha többször is bejárja a Bethlen utca – Egyetem sugárút útszakaszt. Nagyon dinamikusnak tartja rajta a közlekedést, s örömének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy sikerült megőrizni a parkolóhelyeket, valamint hogy a Thaly Kálmán utcánál és az Ibolya utcánál lévő, korábban balesetmentes csomópontokat most már jelzőlámpák teszik biztonságossá. A képviselő fontosnak tartotta kiemelni, hogy a magas műszaki tartalom mellett esztétikusra is sikerült a munka kivitelezése, és azt is – ami a környéken lakók számára fontos –, hogy kevés kivételtől eltekintve szinte minden korábbi parkolóhelyet sikerült megtartani, s megmaradhatott a Nagy Lajos király térnél mindkét zebra is.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő szerint minden nemzedék megpróbálja úgy alakítani a saját városát, hogy az jellemző legyen rá. Amikor Debrecen az egyetem főépületének építésekor a telket az egyetem számára átadta, akkor az volt a szándék, hogy egy sugárút vezessen a belvárosból a főépületéhez, amire erről a sugárútról már messziről rá lehet látni. Kósa Lajos szavai szerint a kommunista időszakban ezt a látványt egy a Tanácsköztársaság vérgőzös időszakát idéző szoborral takarták el, mert nem a Debrecent évszázadokon át jellemző hit, tudás, nem a kultúra, nem a műveltség volt a fontos. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás idején a debreceniek ezt, valamint a Lenin-szobrot döntötték le. Így ma már ismét az egyetemnek azt a csodálatos épületét láthatjuk, aminek a látványa sok ezer embert vonz minden évben Debrecenbe. Mert – mint azt Kósa Lajos elmondta –, így kell kinéznie az ország második legnagyobb városa egy kiemelt, nagyon fontos, gyönyörű sugárútjának.

Debrecen vízgazdálkodásáról tájékoztatták az önkormányzati képviselőket

ESA-nap: fókuszban a debreceni űrkutatás

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek