Debrecen
2022-08-11

Virágkocsi a Színházi Olimpia jegyében

„Színház az egész világ” címmel indít kocsit a Nemzeti Színház a Debreceni Virágkarneválon.

A kompozíció üzenetéről, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak debreceni látogatásáról sajtótájékoztató keretében számolt be Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, Vidnyánszky Attila, Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház vezérigazgatója és Antal Zsolt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatásfejlesztési és tudományos rektorhelyettese 2022. augusztus 11-én a virágkocsik készítésének helyszínéül szolgáló műhelyházban.

Széles Diána alpolgármester elöljáróban örömmel köszöntötte az egyetem nyári akadémiáján résztvevő hallgatókat. Mint elmondta, büszkeség a városnak, hogy a múlt évet követően immár második alkalommal járnak itt a színművészetis „gólyacsapat” tagjai, akik számára ily módon Debrecen egyetemi éveik kapuja. Szavai szerint a Nemzeti Színház készülő virágkocsijának bemutatója egyedülálló a maga nemében, hiszen ilyen eddig még nem volt a Debreceni Virágkarnevál történetében. S egyedülálló azért is, mert most sok olyan ember veszi körül, akik arra hivatottak, hogy megmutassák a magyar kultúra értékeit határainkon innen és azon túl.

A virágkarnevál üzenete gyakorlatilag ugyanez: a magyar kultúra bemutatása a szeretet és az összetartozás jegyében. S egyedülálló ez a virágkocsi azért is, mert egy olyan eseményre hívja fel a figyelmet, ami eddig még nem volt Magyarországon: a 2023-as Színházi Olimpiára. Mind az ország, mind Debrecen mer nagyot álmodni, s célul kitűzni, hogy minél több világeseménynek adjon otthont. Debrecen számára ez eddig jellemzően sportesemények szervezésében valósult meg, de jövőre a Nemzeti Színháznak köszönhetően a Színházi Olimpiának is az egyik helyszíne lesz a város. Ez pedig azt mutatja, hogy Debrecen képes kulturális világesemény részese lenni, mert olyan város, ahol befogadó és értő közönsége van a kultúrának.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója elsőként debreceni diáktáboruk fontosságát emelte ki. Mint elmondta, fontos, hogy a fiatalok ismerjék meg azt a világot, ahol dolgozni fognak, s akikért dolgozni fognak, akiket szolgálniuk kell. S fontos, hogy ezt az egyik legizgalmasabb, virágzó kultúrájú, fejlődő magyar városban, Debrecenben tegyék meg. Reményének adott hangot, hogy jövőre is jöhetnek.

A Színházi Olimpiáról szólva hangsúlyozta: arra nem egyszerűen, hanem nagyon büszkének kell lennünk, hisz Magyarország az esemény szervezőjeként olyan országok sorába áll be, mint például Kína, Oroszország, Japán, India. Nem csak a Nemzeti Színház, de az egész magyar színházi élet szakmai rangjának elismerése, hogy hazánk megkaphatta a Színházi Olimpia szervezési jogát. A világ legnagyobb színházi mesterei jönnek majd el és mutatják be előadásaik színe-javát.

Az esemény a széles közönségnek szól, de hangsúlyozottan a fiatalokért is, hogy kinyíljanak, s befogadják azt a rendkívüli csodát, amit a világszínház jelent. Debrecen pedig nem csupán egyszerűen egyik helyszíne lesz a Színházi Olimpiának, hanem az egyik fő helyszíne. A virágkocsi indításának az idei virágkarneválon az a célja, hogy minél többen szerezzenek tudomást a 2023-es Színházi Olimpiáról. Amint azt Vidnyánszky Attila elmondta, a központi szimbólum a bárka. Az a hely, ahova be tudunk menekülni. Az a hely, ahol át tudjuk vészelni a nehéz időket. Az a hely, ami a színház is – mert a színház is menedékhely. Azok számára is, akik színházat csinálnak, és azok számára is, akik esténként eljönnek a színházba, feltöltődnek, új energiákkal élik tovább az életüket. – Ez a dolgunk. Ünnepeket hozzunk létre – mondta Vidnyánszky Attila. – A Színházi Olimpia az egyik legnagyobb ünnepünk lesz színházi szempontból, a világkarnevál pedig évtizedek óta az ország egyik legcsodálatosabb nyári ünnepe. A virágkocsi most készül, most fog majd kiteljesedni és gyönyörűvé válni ez a mi kis bárkánk, ahol majd fiatal színészek és diákok fogják a várost járni augusztus 20-án, amellyel sok-sok színházrajongó, sok-sok magyar ember tudtára adják majd azt, hogy mire készülünk 2023-ban.

Antal Zsolt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese szerint ez a bizonyos bárka nem átmenteni akarja a kultúrát, hanem fenntartani, mint ahogy a bárka is fennmarad a vízen. Ahogy a bárka is szimbólum, a város, Debrecen is az. Itt a magyar kultúrából, a magyar történelemből olyan lenyomatokat látunk ma is élő módon, amelyek nélkül nem tudjuk a saját identitásunkat sem pontosan megfogalmazni. Amint azt elmondta, az egyetem nyári akadémiájának résztvevői rendkívül sok élménnyel térnek haza. Az akadémia a színházművészetre, a mozgóképművészetre, a médiába készülő hallgatók számára egy nélkülözhetetlen lépcső a graduális képzés megkezdése előtt. Összekovácsol, találkozási pontokat jelent az összes szak összes hallgatója között, s olyan közös élményeket nyújt, amelyekre alapozva teljesen másképp lehet együtt dolgozni. Fontos, hogy tanár a hallgatóból, hallgató a tanárból inspirálódjon. A művészetben ez nélkülözhetetlen. A csapatmunka kialakításának, a közösség építésének pedig ez volt az első lépése. Ha van cél, akkor út is van hozzá. Ez az út most a hallgatók számára Debrecenben indult el – mondta Antal Zsolt.

Ezt követően Bagány Márton, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Brand és Minőségmenedzsment Igazgatóságának igazgatója, a nyári akadémia főszervezője vezetésével a diákok olyan üzeneteket helyeztek el a készülő virágkocsiban, illetve a virágkocsin, melyek tükrözik a bennük rejlő szeretetet, tudást, a kultúra, a művészet, a szabadság akarását. Az üzenetírókhoz a sajtótájékoztató résztvevői is csatlakoztak. Vidnyánszky Attila jelezte, hogy a jövő évi Színházi Olimpiára érkezőknek már jelezték, hogy ők is hozzanak hasonló üzeneteket, melyeket azon a bárkán fognak elhelyezni, amely az esemény megnyitója keretében 2023. április 16-án úszik majd a Dunán a Margitszigettől a Nemzeti Színházig. S az összes üzenetet tovább küldik majd a következő Színházi Olimpiára, ahol tovább gyarapítják őket.

Széles Diána alpolgármester a sajtótájékoztató keretében arra is felhívta a figyelmet, hogy a Debreceni Virágkarneválhoz kapcsolódó karneváli hét egyik jeles eseménye lesz az augusztus 19-i kerékpáros Night Ride, amelyre 19.00 órakor kezdődik a gyülekező a Ködszínháznál (II. János Pál pápa tér). Reményének adott hangot, hogy ezúttal is több ezren vesznek majd részt feldíszített kerékpárjaikkal ezen a látványos éjszakai felvonuláson, megmutatva, hogy Debrecen kerékpáros kultúrája is erős.

Elkészült a kerékpárút a keleti városrészben

Klassz Pont

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek