Debrecen
2022-07-21

Ismét nemzetközi előadók a Campus Fesztiválon

A hazai könnyűzenei élet legjobb és legnagyobbjai mellett idén külföldi fellépőket is láthat a közönség a fesztiválon, már a mai napon is.

Teljes hangerővel dübörög ebben az évben is a Campus Fesztivál, azonban most már teljes kapacitással, hiszen nemzetközi előadókkal is várják a szervezők a fesztiválozókat.

Többek között ma lép fel Tiesto is, azonban a hazai könnyűzenei élet legjobbjai mellett sem mehetünk el, hiszen a Campuson ők is megmutatják magukat.

A mai napon láthatjuk ugyanis a Margaret Island-et, a Tankcsapdát, az Irie Maffiat, a Honeybeastet, valamint Nótár Maryt is, aki egy teljesen új formációval lepi meg a közönséget.

A Campus Rádió műsorvezetői egy interjúban kérdezték meg Nótár Maryt arról, hogy mivel és hogyan készül a Campus Fesztiválra:

,,Természetesen  felcsendülnek majd a nagy slágerek, vagyis a kezdetektől a jelenig, minden. Én azt gondolom, hogy általában azokat a zenéimet viszem fel a színpadra, amelyeknek a szövegeit a közönség 99%-a szinte kívülről fújj. Tényleg ezek a nagy klasszikus slágerek, egészen 2002-től napjainkig."

Az énekesnő hozzátette, hogy egy dal is született kifejezetten a Campus Fesztivál számára, Pixával közösen:

,,Ez egy induló zene lett, egy teljesen más világ. Igazából modern felfogásban és ebben a zenei stílusban még nem is igazán mutatkoztam meg. Azt gondolom, hogy Pixa ennek a stílusnak az egyik nagy királya és én nagyon örülök neki, hogy ebben is kipróbálhatom magamat, valamint hogy részese lehetek ennek a közös együttműködésnek."

Az újdonság pedig, az hogy immár élős zenekarral járja az országot Nótár Mary, aki elmondta, hogy:

,,Idén lesz húsz éves a karrierem és ennek örömére, meg egyébként is már régóta tervezgettem, hogy én nagy zenekaros koncerteket is fogok adni és így 2022-től elindítottuk ezt a projektet is. Ugye én számtalan kisebb nagyobb rendezvényeken is voltam már, de mint egy átlag fellépő, úgy mondd hakniszerűek voltak ezek a fellépések. Most pedig váltottunk eggyel nagyobb fokozatra és sikerült megvalósítani ezt az álmomat, hogy egy kibővült zenekarral járjam az országot.

Nagyon pozitív visszajelzések vannak ezzel kapcsolatban, hiszen így is rengetegen kíváncsiak a koncertekre, valamint arra, hogy milyen is lehet egy Nótár Mary live."

kép: Campus Fesztivál hivatalos oldala

Biró Renáta Eb-ezüstérmes

Egyetem Tér: tudomány és szórakozás egy helyen

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek