Debrecen
2022-07-06

Nincs már debreceni nyár Campus Fesztivál nélkül

Tizennegyedik alkalommal nyitja meg kapuit július huszadikán, a keleti régió legnagyobb nyári fesztiválja, a Campus fesztivál. Négy teljes napon át, két nagyszínpadon, színes programokkal, idén már nemzetközi előadókkal is várja az érdeklődőket a rendezvény.

A mai sajtótájékoztatón Miklósvölgyi Péter, a Debreceni Campus Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy ebben az évben egy nagyon fontos változás fog történni, ugyanis a belépésnél a személyi igazolvány adatait fogják beolvasni, amelyet hozzárendelnek a karszalag QR-kódjához. Ez azért szükséges, hogy elkerüljék az esetleges karszalag átadásokat, mert így könnyedén tudják ellenőrizni azt, hogy a tulajdonosa hordja-e vagy sem.

Megtudhattuk azt is, hogy a hazai könnyűzenei élet legismertebb és legjobb képviselői mellett idén most külföldi sztárfellépőkkel is várják az érdeklődőket a fesztiválon. Itt lesz többek között Tiesto és Zara Larsson is.

Papp László, Debrecen város polgármestere elmondta:

A debreceni nyár az ma már elképzelhetetlen a Campus fesztivál nélkül. Ha a jövőjét nézzük, akkor valóban az egyik legígéretesebb fesztivál, egyrészt a környezet miatt, másrészt pedig a szervezők tudatossága miatt.

A polgármester hozzátette, hogy az elmúlt évben nem volt külföldi fellépő, azonban a hazai könnyűélet résztvevői is emelték a színvonalat.

A szervezők kulturális programokkal is készülnek a Campus ideje alatt, ugyanis első alkalommal rendezik meg dalszövegíró táborukat, valamint a Debreceni Egyetem is képviselteti magát 16 standon.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja kifejtette, hogy az egyetemi programhelyszín az Erasmus35 Színpad nevet kapta, főleg azért, mert idén a nemzetköziesités lesz fókuszban a fesztiválon. Majd hozzátette, hogy az eddigi évekhez képest nagyobb területen lesz megtalálható az egyetem, ugyanis közel negyven programmal készülnek.

A Campus Fesztivál azért is különleges, mert Magyarország egyetlen emeletes fesztiválja, ami azt jelenti, hogy nemcsak a keleti oldalát lakja be a stadionnak, hanem az emeletét is. Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója arról is beszámolt, hogy új helyszínként szolgál majd a Nagyerdei Szabadtéri Színpad is, a Csokonai Nemzeti Színházzal együttműködve szabadon látogatható műsorokon vehetnek részt a látogatók.

Fontos tudnivaló, hogy a heti karszalagok átvételére már július 18-tól, hétfőtől lesz lehetőség a város különböző Campus Fesztivál-pontjain, valamint a főbejáratánál, a II. János Pál Pápa-téren.

További információ a fesztivál honlapján található meg: https://www.campusfesztival.hu/hu

kép: Unideb.hu

Befejeződött a nyugati kiskörút építése

Egyre több bejelentés nélkül foglalkoztatott jogviszonya rendeződik

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek