Debrecen
2022-06-29

Debrecen több pontján osztanak ivóvizet a hőségriadó miatt

A harmadfokú hőségriadóra való tekintettel a Debreceni Karitatív Testület ivóvíz-osztást szervez Debrecen több pontján 2022. június 28-tól.

Az akcióról az egyik helyszínen, a Csapó utca Piac utcai torkolatánál Széles Diána alpolgármester, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke és Rózsahegyiné Juhász Éva, a testület elnöke tájékoztatta a sajtót.

Széles Diána felhívta a figyelmet, hogy a fokozódó meleg miatt az előző héten már három párakaput helyeztek ki a főtéren és annak környékén – a Kossuth téren, a Csonkatemplom mellett, valamint a Dósa nádor téren –, viszont a vörös kód már egy teljesen másfajta gondoskodást igényel.

Mint mondta, a hajléktalan személyek rengeteg időt töltenek közterületen és nagyon keveset klimatizált helyiségekben, ezért a korábbi évekhez hasonlóan, számukra a bentlakásos idősek otthonában biztosítanak olyan helyszínt, ahová szükség esetén be tudják őket szállítani. Hozzáfűzte, fontos, hogy ha valaki rosszul lévő embert lát az utcán, akkor hívja a 112-t.

– A héten bőven 35 fok felett alakul a hőmérséklet napközben, ezért úgy döntöttünk, hogy fokozzuk a készültséget, és a tavalyi évhez hasonlóan, a város négy pontján vízosztást rendezünk a Karitatív Testület közreműködésével – fogalmazott az alpolgármester.  Kiemelte, minden nap délelőtt 11 óra és délután 4 óra között a város négy pontján – a Kossuth téren, a Szabó Lőrinc szobornál; a Csapó utca- Piac utca sarkán; a Dósa nádor téren és a Fórum üzletház előtt – biztosítanak ivóvizet az arra járóknak.

Külön felhívta az idősek figyelmét arra, hogy ne induljanak el folyadék nélkül otthonról. Mint mondta, fontos, hogy ne csak a gyerekekről és az idősekről, hanem a házi kedvencekről is gondoskodjunk, ezért a kutyáknak is biztosítanak ivóvizet.

Kiemelte, a Katasztrófavédelemmel egyeztettek arról, hogy a belvárosban található klimatizált helyiségek nyitva legyenek a járókelők előtt, hogy be tudjanak menni hűsölni. Ilyen hely például a Kölcsey Központ vagy az Új Városháza, ahol megfelelő mennyiségű ivóvízzel is készülnek az oda érkezőknek. A kánikulára való tekintettel a zöld osztály sokkal nagyobb ütemben locsolja a közterületi növényeket, amelyeket hajnalban, vagy késő este gondoznak.

– Debrecen gondoskodó város, ezért szerveztük meg a vízosztást, helyeztünk ki párakapukat, nyitottuk meg azokat a közösségi létesítményeket, amelyek a város tulajdonában vannak és jeleztük a DKV-nak, hogy a klimatizálást biztosítsák a tömegközlekedésen – zárta szavait.

 

Rózsahegyiné Juhász Éva elmondta, hogy a Karitatív Testület önkéntesei és a szociális osztály munkatársai is részt vesznek a vízosztásban, de bárki csatlakozhat önkéntesként a testülethez. Kiemelte, elsősorban a fiatalabb korosztályra számítanak ebben a munkában. – A Karitatív Testület elérhetőségeit szinte már mindenki ismeri, hiszen megtalálható a közösségi oldalakon. Várjuk azoknak az önkénteseknek a jelentkezését, akik akár a héten, a mostani helyzetben is szívesen segítenek, akár a későbbiek folyamán csatlakoznak a munkánkhoz – fogalmazott.

 

 

Háromszáz élelmiszercsomagot oszt szét a Debreceni Karitatív Testület

Egy napra a végzősöké lesz az Aquaticum Debrecen Strand

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek