Debrecen
2022-06-28

Átadták az Agora Office II. ütemét

Debrecen városának szüksége van a Dryvit Profihoz hasonló cégekre – ezt Kovács Ádám a Polgármesteri Kabinetiroda vezetője mondta az ünnepélyes átadón. A kabinetvezető szerint ambiciózus és kreatív a DP Cégcsoport és mindig megvalósítják a céljaikat, hozzájárulva ezzel a város gazdaságához.

A tizenhatezer négyzetméteres irodaház 4 év alatt épült fel. Az I. ütemben 5 200 m2 a bérelhető irodaterület, amely százszázalékos bérbeadással működik. Az újonnan átadott II. ütemben szintén 5 200 m2 a bérbe vehető terület, és jelenleg a bérlők igénye szerinti kialakítások zajlanak. A két ütemben együttesen168 db parkoló áll a kedves bérlők rendelkezésére.

A DP Cégcsoport tulajdonosa Bana László az átadón arról beszélt, hogy az Agora Office magas színvonalú irodaház, amely jó elhelyezkedéssel, legkedvezőbb ár-érték aránnyal és számos szolgáltatással tudja a bérlőit kiszolgálni, segítve ezzel Debrecen városvezetésének gazdasági programját, mely szerint 2030-ig húszezer új munkahely létesül a cívisvárosban.

Az irodaház építésekor a gazdaságosságot és a jól működtethetőséget vettük figyelembe – mondta Zelenka Attila. A projektvezető az építészeti megoldások közül a bejárat feletti külső körív elkészítését emelte ki, mely az épületnek impozáns megjelenést kölcsönöz. A gépészet kialakítása közben egyedi megoldásokat kerestünk arra, hogy a legalacsonyabb üzemeltetési költséggel működtessük az irodaházat, ugyanis mindig azt tartottuk szem előtt, hogy az ide beköltöző több száz bérlőnek színvonalas és energiatakarékos munkakörnyezetet biztosíthassunk.

A hazai irodapiaci mutatók szerint a koronavírus-járvány után a kereslet összeomlott, a legtöbb cég kivár, a debreceni Agora Irodaház azonban szembemegy a trendekkel, hiszen százszázalékos bérbeadással működik – mondta Krizsán Gábor. A DP cégcsoport üzemeltetési és bérbeadási igazgatója szerint ez azért van, mert sikerült hamar reagálnunk a piaci változásokra. Az igazgató kiemelte, hogy a partnereknek különösen fontossá vált a helyhez köthető szolgáltatás, amelyben a régiós piacon élen járunk. A jó infrastrukturális adottságok mellett ennek is köszönhető, hogy már az Agora II. ütemének egy részét bérbe adtuk, a maradék területekre pedig kétszeres a jelentkezés.

Azonban a társaság nemcsak a belvárosban, hanem a zöldövezetben is fejleszt irodaparkot, annak érdekében, hogy a bérlői igényeknek minél szélesebb körben eleget tudjon tenni.

A Galamb utcai Irodapark I. ütemét két hónappal ezelőtt adták át, melyre mindössze 2 nap alatt sikerült megtalálni a bérlőket. Jelenleg a II. ütemben egy újabb, 4 000 négyzetméteres irodaház fejlesztését kezdték meg.

A két irodaparkban összesen 17 000 m2 bérelhető irodaterület, nagy teraszokkal, parkokkal, több száz föld alatti és fölötti parkoló, számos szolgáltatással áll a bérlők rendelkezésére.

 

Munkaszüneti nap lesz az egészségügyi dolgozóknak

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek