Debrecen
2022-06-12

DKV –Spanyolországban tesztelték a szállító robotot

A DKV Zrt. 2022 elején jelentette be az EIT Urban Mobility által társfinanszírozott Debrecen Smart City divíziójának LogiSmile projekt indulását, melyben három egyetemi partneren és számos ipari szereplőn kívül olyan városok vesznek részt Debrecen mellett, mint Hamburg és Barcelona.

A LogiSmile projekt lényege, hogy különböző pilot városokban, valós környezetben lehessen tesztelni a jövő autonóm szállítóeszköz-rendszereit, melynek eredményeként számos, a gyakorlatból származó tudás és adat áll majd a konzorciumi partnerek rendelkezésére.

Debrecen pilot városként vesz részt a projektben. A város feladata, hogy valós körülmények közötti tesztterületként szolgáljon a rendszer számára. A folyamat magában foglalja az infrastrukturális és jogi kérdések, problémák, szabályozások feltárását, melyek szükségesek a hasonló autonóm szállítójárművek üzemeltetéséhez. A teszt során azt is vizsgálják, hogy az ilyen jellegű megoldások ember-jármű interakciói hogyan valósulnak meg valós körülmények között.

A debrecenit megelőzte a 2022. június 6. és 10. között megrendezett esplugues-i pilot kísérlet, ahol a Cívisvárosba érkező ADD önvezető automata csomagküldő jármű első éles tesztjét tartották. A spanyolországi kísérlet tapasztalatai nagymértékben hozzájárulhatnak a debreceni sikeréhez, így a DKV Zrt. munkatársai, Mátyus László innovációs és szolgáltatásfejlesztési igazgató, valamint Papp Olivér fejlesztési szakelőadó, személyesen utaztak el a demonstráció helyszínére. Velük tartott Dr. Kovács László, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának professzora, aki megfigyelőként vett részt az eseményen, hogy anyagot gyűjtsön tudományos munkájához.

Az esplugues-i pilot kísérlet egy adatgyűjtésből és a technikai környezet kialakítását magában foglaló előkészítési fázist követően egy hivatalos demonstrációval zárult, június 10-én. Ennek során az ADD egy, a forgalomtól elzárt, mégis valós forgalmi körülmények közötti tesztútjának próbája zajlott le a konzorciumi partnerek, valamint a nyilvánosság előtt. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. projektben résztvevő kollégái erre a rendezvényre kaptak meghívást.

A demonstráció során – melyre Esplugues város vezetése, az ország közlekedési minisztere, a nemzeti média több fontos szereplője, valamint sok helyi lakos is kilátogatott – a DKV Zrt. munkatársai élesben figyelhették meg az eszköz képességeit. A robot egy körülbelül 600 méter hosszú utat tett meg autonóm üzemmódban, a kezelőszemélyzet teljes körű felügyelete mellett, mely során két csomag leszállítását szimulálták.

A tapasztalatok alapján a spanyol szakemberek tovább finomítják a robot működését, valamint a debreceni pilot kísérletre vonatkozóan is számos javaslatot fogalmaznak meg olyan témákban, mint a megfelelő útvonal kiválasztása, a szabályozási kérdések tisztázása, vagy a biztosítandó technikai környezet.

Nemzetek Ligája: Egy pont Németország ellen

Június 29-től várja újra szolgáltatásaival vendégeit a Debreceni Sportuszoda

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek