Debrecen
2022-05-31

Villamospálya felújítási munkák

A DKV Zrt. pályafelújítást végez az 1-es villamosvonalon. A Péterfia utcán sín-, a Kálvin téren vágánykapcsolat csere lesz, a Nagyerdei körút és az Egyetem tér kereszteződésében átépítik a pályaszerkezetet, az Erzsébet és Kossuth utca közötti szakaszon pedig a villamosvonal új aszfaltburkolatot kap. A rekonstrukciót három ütemben végzi el a társaság.

Első ütem
A Péterfia utcai villamos-síncsere 2022. június 18-án, szombaton kezdődik és a tervek szerint másnap, június 19-én, vasárnap be is fejeződik. A munkák ideje alatt, a Kálvin tér és az Egyetem között az 1-es vonalon szünetel a villamosközlekedés. Ezen a szakaszon villamospótló autóbuszok szállítják majd az utasokat, melyre a Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) megállóban lehet átszállni. A felújítási munkák ideje alatt megállóhely nem marad ki, az autóbuszok az erre kijelölt ideiglenes megállóhelyeken végeznek utascserét. Az érintett időszakban, a 2-es villamosvonal teljes hosszán közlekednek a járművek.
Az 1-es villamospótló autóbuszok útvonala:

Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) megállóhely - Hunyadi János utca – Bethlen utca- Honvéd utca – Péterfia utca – Bem tér - Simonyi út – Pallagi út – Ady Endre út – Nagyerdei körút – Egyetem –Nagyerdei körút – Simonyi út – Bem tér – Péterfia utca – Hunyadi János utca – Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) megállóhely

Második ütem
A Kálvin téri vágánykapcsolat cseréjét 2022. június 20-án, hétfőn üzemkezdettől, előreláthatólag július 10-én, vasárnap üzemzárásig végzik. A felújítási munkák ideje alatt az 1-es és 2-es villamosvonal közös szakaszán, illetve a 2-es vonal teljes hosszán villamospótló autóbuszok közlekednek majd. A villamospótló autóbuszok az erre kijelölt ideiglenes megállóhelyeken végeznek utascserét és egyik irányban sem érintik a Városháza, illetve a Kossuth tér megállóhelyeket.
A 2-es villamospótló autóbuszok útvonala:
Nagyállomás – Petőfi tér – Piac utca – Kossuth utca – Burgundia utca – Rákóczi utca – Hunyadi János utca – Mester utca – Csemete utca – Dózsa György utca – Nádor utca – Thomas Mann utca – Mikszáth Kálmán utca – Békessy Béla utca – Böszörményi út – Doberdó utca – Kartács utca –Békessy Béla utca – Mikszáth Kálmán utca – Thomas Mann utca – Nádor utca – Dózsa György utca – Csemete utca – Mester utca – Hunyadi János utca – Rákóczi utca – Burgundia utca – Kossuth utca - Piac utca – Petőfi tér – Nagyállomás

Aszfaltburkolat cseréje a villamosvonal Piac utcai közös szakaszán
A Kálvin téri vágánykapcsolat cseréjének ideje alatt végzi el a villamospálya javítást a társaság a Piac utcán is, így a villamosközlekedést nem kell többször szüneteltetni ezen a szakaszon. A munkák két szakaszra bontva zajlanak majd.
1. ütem: 2022. június 20-án, hétfőn 07:00 órától, június 27-én, hétfőn 18:00-ig az Erzsébet utca – Piac utca – Wesselényi utca kereszteződésétől a Szent Anna utca – Miklós utca kereszteződéséig terjedő vonalszakaszon.
2. ütem: 2022. június 28-án, kedden 07:00-tól, július 05-én, kedden 18:00-ig a Szent Anna utca – Miklós utca kereszteződésétől a Kossuth utca – Széchenyi utca kereszteződéséig terjedő szakaszon.

Harmadik ütem
A Nagyerdei körút és az Egyetem tér kereszteződésében a pályaszerkezet átépítése a városi nagyrendezvények és a Bem tér és az Egyetem sugárúton rekonstrukciós munkáinak befejezése után kezdődik. 2022. augusztus 22-én, hétfőn üzemkezdettől, előreláthatólag szeptember 18-án, vasárnap üzemzárásig tartanak majd a munkák. Ez alatt az időszak alatt a kereszteződést teljes szélességében lezárják az autóforgalom elől. Az 1-es villamos a Nagyállomás és az Egyetem között közlekedik majd. A járatok a Nagyállomás irányában a Klinikáknál, az Aquaticum, illetve a Medgyessy sétány ideiglenes megállóhelyeken állnak meg. Kimaradó megállóhely: Medgyessy sétány.
A harmadik ütem ideje alatt a 2-es villamos a megszokott menetrend szerint közlekedik.

Megkezdődött a Nyugati kiskörút III. ütemének kerékpárút építése

Karády Katalin

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek