Debrecen
2022-05-11

Szakmafesztivált rendeznek Debrecen főterén

A Debreceni Szakképzési Centrum első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg tavaszi nagyrendezvényét, az I. Debreceni Szakmafesztivált. 2022. május 14-én, szombaton a Szakképzési Centrum intézményei és partnercégei, több mint 30 standnál várják az érdeklődő diákokat és családokat egyaránt.

A szakmafesztivált beharangozó sajtótájékoztatón Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere elmondta, hogy a város fejlődésének egyik kulcskérdése, hogy mennyire tudják megszólítani a szülőket és diákokat a szakképzés irányában. A munkahelyek létrehozásakor nagyjából 30 százalékban igényelnek a különböző helyek felsőfokú, egyetemi végzettséget, és 70 százalékban a szakképzettséggel rendelkezőket keresik, ezekhez pedig a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) tudja biztosítani a szakembereket.

Ahhoz, hogy elérjék a leendő diákokat az egyik legjobb hívószó az új munkahelyek teremtése a városban, amiből láthatják, hogy az iskola elvégzése után helyben tudnak majd munkát vállalni. Emellett biztosítaniuk kell a megfelelő infrastruktúrafejlesztést, amin a DSZC-vel közösen dolgozik a város, az elmúlt években összességében 2,5 milliárd forintot fordítottak az intézményeik fejlesztésére.

Barcsa Lajos hangsúlyozta, hogy az I. Debreceni Szakmafesztivál egy egyedülálló program, ahol a gyakorlatban, különböző kiállításokon keresztül tekinthetik meg azokat a szakmákat, amikbe a későbbiekben beletanulhatnak a diákok.

„Évről évre több gyerek iratkozik be a Szakképzési Centrum intézményeibe, tavaly évvégi adat alapján több mint tízezren vannak a tanulók a Szakképzési Centrum keretén belül”- hangsúlyozta Barcsa Lajos, majd hozzátette, bíznak abban, hogy ez tovább fog növekedni.

Lukas Juranek, a Vitesco Technologies Hungary Kft. ügyvezetője az eseményen elmondta, hogy a cég 2018 óta van jelen a városban, a DSZC pedig az egyik kiemelt partnerei közé tartozik, hiszen már 2019 őszén aláírtak egy együttműködési megállapodást, amely azóta szintet is lépett. Ennek az együttműködésnek számos területe van, ilyenek a gyakornoki programok, a tananyagfejlesztések, valamint az is, hogy a következő tanévtől a Brassai Sámuel Műszaki Technikumban mechatronikai technikusokat is képeznek majd.

A szakmai napon ez a cég is bemutatkozik majd különböző programjaival.

Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója hangsúlyozta, hogy az I. Debreceni Szakmafesztivál egy olyan esemény, ahol egy családi nappal egybekötve a cégekkel és társpartnereikkel közösen mutatják meg Debrecen főterén, hogy hogyan képzelik el a jövőt a szakképzésben.

Szombaton egy olyan napot szerveznek ahol meg tudják mutatni, hogy ha valaki a DSZC iskoláiba iratkozik be, akkor milyen jövő áll előtte, hiszen véleménye szerint minden lehetőségük megvan a diákoknak arra, hogy Debrecenben egy egész karriert felépítsenek. Ahhoz azonban, hogy jó döntést tudjanak hozni, megfelelő információk kellenek a lehetőségekről, a szakmafesztiválon pedig pont ezt szeretnék bemutatni az érdeklődőknek.

Lombba borul a lom

Itt az új Egyetemi Élet

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek