Debrecen
2022-04-26

Debrecenben is kezdődik a Bartók Tavasz

Az idei évben több város is csatlakozik a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programsorozatához. Debrecenben április 27 és május 5. között, 5 helyszínen 22 előadást tekinthetnek meg az érdeklődők a sokszínű programkínálatból, ahol a hazai és nemzetközi élet kiválóságaival, koncertekkel, táncelőadásokkal és ingyenes világzenei eseményekkel várják a debrecenieket.

 Debrecen egy országos kulturális programsorozat részévé válhat, Miskolchoz és Győrhöz csatlakozva, Debrecen a Bartók Tavasz egyik kiemelt helyszíne lesz. - mondta el a rendezvény sajtótájékoztatóján Papp László polgármester. 

Hozzátette, hogy ez azért fontos a város számára, mert nem titkolt céljuk, hogy az elmúlt évek gazdasági sikerei után a kultúra területén is egyfajta léptékváltást érjenek el, a programsorozathoz való kapcsolódás pedig kifejezetten jól illeszkedik ehhez a törekvésükhöz. A távlati elképzeléseik között szerepel továbbá, hogy még színesebb műsorkínálattal kapcsolódjon be a város a Bartók Tavasz rendezvényeibe. Idén pedig igyekeznek minden eszközzel azon lenni, hogy Debrecen olyan helyszíne legyen a fesztiválnak, hogy ne legyen kétség a szervezők részéről, hogy a következő években is együtt akarnak majd működni a várossal.

Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az eseményen elmondta, hogy a 2020-as év óta ez az első olyan tavasz amikor korlátozások nélkül lehet rendezvényeket szervezni. Elmondta továbbá, hogy nagy lehetőség, hogy Debrecen csatlakozott a Bartók Tavaszhoz, hiszen ezáltal világhírű előadók és élő legendák látogatnak el a következő napokban a városba.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek alapítója kiemelte, hogy úgy érzi Debrecen szeretettel fogadja a városban a fesztivált.

Természetes vágy volt bennünk, hogy ha elindítunk egy új fesztivált akkor azt ne csak Budapesten, hanem országszerte terjesszük ki. – tette hozzá a fesztivál alapítója.

Második alkalommal rendezik meg a Bartók Tavaszt, az első évben azonban a Koronavírus-járvány miatt online térbe kényszerültek, melynek volt egyfajta bája azáltal, hogy azok a külföldi előadók, akik nem tudtak eljönni a fesztiválra, a saját otthonukból jelentkeztek be.

A program kapcsán továbbá megemlítette, hogy nem egy zenei fesztiválról beszélünk, hanem egy összművészeti fesztiválról, hiszen Bartók Béla művészete is kapcsolódott különböző társművészetekhez, mint az opera, balett vagy a komolyzene számtalan formája.

Fontosnak tartja, hogy debreceni résztvevője is lesz a fesztiválnak, a Kodály Filharmónikusok Debrecen és Szergej Krilov közös hangversenye által, az ilyen együttműködésekkel pedig az a céljuk, hogy minél több hasonló programot hozzanak létre.

A látogatókat az előadásokra a Kölcsey Központban, a MODEM-ben, a Nagyerdei Víztoronyban, szabadtéren pedig a Dósa Nádor téren és a Déri téren várják.

 „Debrecen egy országos kulturális programsorozat részévé válhat, Miskolchoz és Győrhöz csatlakozva, Debrecen a Bartók Tavasz egyik kiemelt helyszíne lesz.” - mondta el a rendezvény sajtótájékoztatóján Papp László polgármester. 

Battai Sugár Katinka: A vívás közege rögtön megragadott

Kezdődik a harc az ötödik helyért

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek