Debrecen
2022-03-07

Újra pályázhatnak a civil szervezetek

Ismét meghirdeti Debrecen Önkormányzata a helyi közösségek és civil szervezetek támogatására a civil, kulturális és ifjúsági alapot. Az idei évben újítás, hogy már a sportalapra is benyújthatják a pályázatokat a különböző szervezetek.

Minden évben több, mint 30 millió forintot fordít a város a civil alapra, mellyel az a céljuk, hogy azokat a mikroközösségeket támogassák, akik Debrecen kulturális vagy sport szektorában maradandót alkotnak, mondta el az erről tartott sajtótájékoztatón Széles Diána, Debrecen alpolgármestere.

A pályázatot kifejezetten a debreceni civil szervezetek támogatására hozták létre, ezen az alapon keresztül kaphatnak a különböző egyesületek működési támogatásokat. Újdonság, hogy már a sportalapon keresztül is lehet pályázni, illetve a tavalyi évtől kezdve kisértékű eszközök vásárlására is biztosítanak forrást.

Széles Diána hozzátette, hogy a tavalyi évben 30 millió forintot osztottak szét 111 civil szervezetnek az alapon keresztül, de igyekeznek további segítséget nyújtani a számukra, és rengeteg civil szervezet él azzal a lehetőséggel, hogy helyszínt biztosítanak a működésükhöz.

Puskás István, Debrecen kulturális területért felelős alpolgármestere a kulturális alappal kapcsolatban elmondta, hogy nagyon erős az átfedés a különböző szervezetek között, hiszen az előző évben 17 kulturális projektet támogatott a város a pályázat keretein belül, ebből 15 civil szervezeté volt.

Kiemelte, hogy erre az alapra nem csak civil szerveztek, hanem nonprofit gazdasági társaságok és akár magánszemélyek is pályázhatnak. A kulturális alapban rendezvények támogatásával és Debrecenhez kötődő, Debrecen tematikájú műalkotások vagy kulturális kiadványok elkészítésére is lehet pályázni.

Az alpolgármester hozzátette, hogy a debreceniek közösségét szeretnék erősíteni a pályázattal, ezért olyan kulturális rendezvények és művészeti produktumok támogatására készülnek, melyek a helyi identitást erősítik.

A mai naptól egészen árpilis negyedikéig lehet beadni a pályázatokat a civilpalyazat.debrecen.hu oldalon keresztül.

Till Attila

Lukács László

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek