Debrecen
2022-03-01

Elkészült a Théba a Csokonai Színházban

Holnap lesz a Théba című osztálytermi színházi nevelési előadás zártkörű bemutatója a Csokonai Színházban, majd a produkciót az iskolákban játsszák tovább. A hatalom témakörét boncolgató előadásban a Szophoklész és Aiszkhülosz drámáiból jól ismert helyzeteket dolgozzák fel.

A zárt színházi részeket interaktív részek váltják, amelyeket a résztvevő fiatalokkal közösen valósítanak meg. „A görög mitológia rengeteg izgalmas, jól feldolgozható történettel szolgál, amely történetek nagy téteket kínálnak, és a színházban nagyon hasznos nagy téteket színpadra állítani. (...) Az érdekelt, hogy hogyan működik a hatalom, hogyan vannak kiszolgáltatva a hatalomnak azok, akik nem gyakorolják, hogyan hat azokra a vezetőkre, akik gyakorolják, hogyan vannak kiszolgáltatva ők maguk is a saját hatalmuknak." - mesélte Madák Zsuzsanna, a darab rendező-dramaturgja.

„A CSIP tantermi előadásai között nincs olyan, ami valamilyen módon ne érne el hatást a fiataloknál” - érvel a műfaj mellett Edelényi Vivien, aki színészként több mint 200 tantermi előadásban játszott. „A foglalkozásrészek bátorítanak a gondolatok kinyilvánítására, az egyéni vélemény szuverenitására és egy másik álláspont tiszteletben tartására. Ezek elképesztő fontos dolgok.(… ) Amikor iskolákban játszunk, azzal visszatér az én gyerekkorom is. Azt gondolom, hogy szerencsések a mai fiatalok, hogy lehetséges számukra, hogy ilyen módon szerezzenek tudást, nemcsak a thébai mondakörről, hanem az életünket alapvetően érintő kérdésekről egyaránt.”

 

A darab szerepeiben Edelényi Vivient, Horváth Juliannát, Varga Nikolettet és Takács Dánielt láthatják a diákok.

Dr. Váradi Judit

Az újrapapír napja

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek