Debrecen
2022-01-20

Partnerségben fejlődik tovább a Debreceni Nemzetközi Repülőtér

A magyar állam a Debreceni Nemzetközi Repülőtér stratégiai fejlesztését és működését támogatva 51 százalékos részesedést szerez a repülőteret üzemeltető gazsasági társaságban. Az erre vonatkozó előterjesztést Debrecen közgyűlése január 27-én tárgyalja – jelentette be Budapesten Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Papp László, Debrecen polgármestere 2022. január 19-én.

Debrecen nemcsak Kelet-Magyarország, hanem egy tágabb régió központja is. Hogyha az állam repülőtérben való tulajdonszerzése folytán közösen meg tudjuk valósítani azokat a repülőtér-fejlesztési terveket - amelyeket Debrecen városa már ki is dolgozott - akkor ez a szerepe még tovább erősödhet. Oda is eljuthatunk, hogy néhány éven belül egy több milliós forgalmú nemzetközi repülőtérré nőheti ki magát a debreceni repülőtér, amely eddig is nagyon szép számokat produkált – mondta Magyar Levente. Aki arra is rámutatott, hogy már most több milliárd euró értékben folynak beruházások Debrecenben - különböző vállalatok részéről - és hasonló nagyságrendű beruházások vannak előkészítés alatt. Mindez abba az irányba mutat, hogyha a repülőteret is nagyságrendileg tovább tudjuk fejleszteni akkor Debrecennek aligha lesz vetélytársa a következő évtizedekben – fogalmazott az államtitkár.

Papp László polgármestere elmondta: Magyarország kormánya 2020 februárjában fogadta el a Debrecen2030 városfejlesztési stratégiát, aminek fontos és kiemelt része a Debreceni Nemzetközi Repülőtér fejlesztése.

Ennek a stratégiának az égisze alatt kötünk egy új típusú együttműködést Magyarország kormányával és a magyar állammal, amelynek elsődleges célja, hogy megerősítse a Debreceni Nemzetközi Repülőtér regionális szerepkörét, valamint azt a célkitűzést, hogy a debreceni repülőtér a régió legnagyobb forgalmú és legmagasabb szolgáltatási színvonalat produkálni képes repülőtere legyen – árulta el Papp László.

A debreceni repülőtér fejlődése az elmúlt években egy rendkívül erős tempót tudott diktálni, mutatni. 2012-ben sikerült a menetrend szerinti légi közlekedést elindítani a debreceni repülőtérről. 2018-ban 370 ezer fölé emelkedett az utaslétszám, míg 2019-ben ez a szám 600 ezer fölé emelkedett, tehát majdnem megdupláztuk ’18-hoz képest az utazóközönség számát. 2020-ban a pandémia megálljt parancsolt ennek a folyamatnak mindazzal együtt, hogy az év első két hónapjában még a rendkívül erős 2019-es adatokhoz képest is több mint 20 százalékos növekedést tudott elérni a Debreceni Repülőtér. Azt kalkuláltuk, hogy 2020 végén már több mint 700 ezer utasa legyen a debreceni repülőtérnek. A koronavírus-járvány miatt 2021-ben már csak 75 ezer utasa volt a repülőtérnek. Ennek alapvetően az az oka, hogy júliusban indultak el újra a járatok, és egy fokozatosan felívelő pályára került a repülőtér. Ebben az évben reményeink szerint újra 200 ezer fölé emelkedik majd az utaslétszám – fejtette ki a városvezető.

Ahhoz, hogy megerősítsük pozícióinkat és az említett célkitűzéseket el tudjuk érni, ahhoz egy folyamatos üzemeltetési és fejlesztési támogatásra van szüksége a debreceni repülőtérnek. Magyarország kormánya az elmúlt években is jelentős mértékben biztosított támogatást a repülőtér számára. Fontos hangsúlyozni, hogy maga a repülőtéri ingatlan és a repülőtéren található létesítmények továbbra is 100 százalékban Debrecen önkormányzatának a tulajdonában maradnak, a magyar állam, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, a debreceni repülőteret üzemeltető társaságban szerez többségi tulajdont, tehát 51 százalékos részesedést. Bízom benne, hogy ez az együttműködés, ez a stratégia megerősíti a reptér fejlesztési elképzeléseit. – emelte ki Papp László.

A polgármester hozzátette: Debrecen mind gazdaságilag, mind turisztikai értelemben rendkívül sokat profitált a repülőtér működéséből. De nem csak Debrecenről szól a repülőtér üzemeltetése és működtetése, hiszen Nyíregyháza, Miskolc és a régió más települései ugyanúgy hasznára válik a repülőtér működése.

Ennek a fejlesztési stratégiának a megvalósítására kötünk szövetséget Magyarország kormányával. Térítésmentesen fogjuk átadni a város tulajdonában lévő 51 százalékos üzletrészt, amelyet Debrecen önkormányzata két ütemben, 2018-ban és 2021-ben vásárolt meg másfél millió forintért. Azt hiszem, hogy a fejlesztési elképzelések érdekében, annak megvalósítása végett ez a tranzakció mindenképpen a város fejlődésének érdekét szolgálja – zárta beszédét Papp László.

 

Tűzesetekhez és balesethez vonultak az egységek

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek