Debrecen
2021-12-23

Lezárult a Debreceni Nemzetközi Repülőtér tervpályázata

Kihirdették a Debreceni Nemzetközi Repülőtér tervpályázatának nyerteseit. A tenderre összesen 7 pályamű érkezett, a Bíráló Bizottság egyhangú döntéssel választotta ki a legjobb ötleteket. Az első helyen a Bord Építész Stúdió végzett.

Papp László polgármester az erről tartott sajtótájékoztatón hozzátette, hogy a fejlesztés irányt fog szabni a jövőbeni fejlődési folyamatoknak. Majd kitért arra, hogy folyamatban van a magyar állam és Debrecen önkormányzata között egy tárgyalás, mely eredményeként a magyar állam tulajdonosként léphet a repülőteret üzemeltető gazdasági társaságba. 

A pályázat során a pályaművek készítőinek feladata volt az új futópálya és guruló útrendszerre vonatkozó javaslatok megfogalmazása, az új utasforgalmi terminál és környezetének kialakítása, valamint egy kisgépes zóna kialakítása. 

A tervpályázat első helyezettje a Bord Építész Stúdió lett, megosztott második helyen végzett a One Works S.p.A, társszervezőként a Stúdió A4 Iroda Kft.vel, valamint a DVM Group, társszerzőként a UN Studio B.V-vel. A harmadik helyezett a Középülettervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság lett. Különdíjban részesült a Quintus Design. 

Kósa Lajos országgyűlési képviselő az eseményen elmondta, hogy két nemzetközi jelentőségű repülőtér lesz, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Debreceni Nemzetközi Repülőtér. A magyar kormány is elismeri, hogy a debreceni repülőtér kiemelkedő jelentőségű akár nemzetközi szempontból is. 

 

Újabb 46 omikronos esetet azonosítottak hazánkban

Párizsi absztrakt kincsek vannak Debrecenben

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek