Debrecen
2021-12-15

Debrecen4U

A mai napon útjára indították a Debrecen4U ) elnevezésű nemzetközi honlapot.

A honlap célja, hogy segítsék a külföldi állampolgárokat abban, hogy tájékozódjanak a városról és a helyben elérhető szolgáltatásokról. Ezáltal megkönnyebbítik nekik az ideköltözésükről való döntésüket, illetve az ideiglenes vagy huzamos itt tartózkodásukat. 

A portálon lehetőség van a regisztrációra, azoknak a szolgáltatóknak, amelyek magas szintű szolgáltatásokkal segíthetik a külföldieket. Nem csak magyar nyelven tudnak tájékoztatást adni számukra, hanem angol nyelven is. A megszólított/felkért vállalkozások, üzletek a regisztrációt követően láthatóvá válnak a weboldal felhasználói számára, akik visszajelzést adhatnak a nyújtott szolgáltatások minőségére vonatkozóan. Ezáltal lehetővé válik, hogy megfelelő színvonalú városi szolgáltatásokat biztosíthassunk a külföldiek számára.

Nemzetköziesítés

Debrecen célja ezen a téren, hogy felkészülten fogadja a más országokból munkavállalás vagy tanulás céljából ide érkező külföldi munkavállalókat, családjaikat, valamint az egyetemi hallgatókat. Vagyis, hogy a város segítse a boldogulásukat és a közösségbe való beilleszkedésüket is, valamint, hogy komfortosabban érezzék magukat Debrecenben. Szaktudásukkal pedig minél hosszabb távon szolgálják a magas hozzáadottérték-teremtést, ezáltal a város fejlődését is.

Eddig 38 ezren regisztráltak a gyermekek oltására

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek