Debrecen
2021-11-18

Baleset miatt terelőútvonalon több autóbusz

A DKV Zrt. tájékoztatja az utasokat, hogy a Veres Péter utca és a Vámospércsi út kereszteződésében baleset történt, mely több autóbusz közlekedését is érinti. A rendőrségi helyszínelés alatt a 11-es, 23Y-os, 25-ös és a 25Y-os autóbuszok mindkét irányba terelőútvonalon közlekednek.

A 11-es autóbusz terelőútvonala a Borzán Gáspár utca irányába:

A járat a Sámsoni útig az eredeti útvonalon közlekedik, majd a Budai Nagy Antal utca – Hétvezér utca terelőútvonal után az eredeti útvonalon közlekedik.

Kimaradó megállóhelyek: Budai Nagy Antal utca, Szalók utca, Acsádi út, Skalnitzky Antal utca, Juhász Géza utca, Zsigmond Ferenc utca, Veres Péter utca, Hold utca, Regionális Képző Központ, Sólyom utca.

A 11-es autóbusz terelőútvonala a Segner tér irányába:

A járat a Hétvezér utcáig az eredeti útvonalon közlekedik, majd a Budai Nagy Antal utca – Sámsoni út terelőútvonal után az eredeti útvonalon közlekedik.

Kimaradó megállóhelyek: Komáromi Csipkés György tér, Sólyom utca, Regionális Képző Központ, Hold utca, Veres Péter utca, Vay Ádám utca, Juhász Géza utca, Skalnitzky Antal utca, Acsádi út, Tizedes utca.

A 23Y-os autóbusz terelőútvonala a Vámospércsi út, forduló/Doberdó utca irányába:

A járat a Veres Péter utcáig az eredeti útvonalon közlekedik, majd a Veres Péter utca (körforgalom) – Veres Péter utca – Acsádi út – Sámsoni út terelőútvonal után az eredeti útvonalon közlekedik.

Kimaradó megállóhelyek: Hold utca, Regionális Képző Központ, Hármashegy utca, Kérész utca, Vámospércsi út, forduló, Kérész utca, Hármashegy utca, Regionális Képző Központ, Hold utca.

A 25-ös autóbusz terelőútvonala a Veres Péter utca/Vincellér utca irányába:

A járat a Vámospércsi útig az eredeti útvonalon közlekedik, majd a Vámospércsi út – Vámospércsi út, forduló – Vámospércsi út – Faraktár utca terelőútvonal után az eredeti útvonalon közlekedik.

Felhívjuk az utasok figyelmét, hogy a 25-ös járat a terelés idején a Veres Péter utcát, az Acsádi utat és a Budai Nagy Antal utcát nem érinti.

Kimaradó megállóhelyek: Regionális Képző Központ, Hold utca, Veres Péter utca, Vay Ádám utca, Juhász Géza utca, Skalnitzky Antal utca, Acsádi út, Tizedes utca, Budai Nagy Antal utca, Endre utca, Kuruc utca, Huszár Gál utca.

25Y-os autóbusz terelőútvonala a Vincellér utca irányába:

A járat a Veres Péter utcáig az eredeti útvonalon közlekedik, majd a Veres Péter utca (körforgalom) – Veres Péter utca – Acsádi út – Sámsoni út – Budai Nagy Antal utca – Faraktár utca terelőútvonal után az eredeti útvonalon közlekedik.

Felhívjuk az utasok figyelmét, hogy a 25Y-os autóbusz a terelés ideje alatt a Vámospércsi utat nem érinti.

Kimaradó megállóhelyek: Hold utca, Regionális Képző Központ, Sólyom utca.

A járatok a terelőútvonalon található valamennyi megállóhelyen megállnak.

A DKV Zrt. köszöni az utasok megértését és türelmét!

https://www.facebook.com/dkvdebrecen

 

 

10 767 az új fertőzött, elhunyt 131 beteg

Januártól életbe lép a fiatalok szja-mentessége

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek