Debrecen
2021-11-02

Tovább színesedett a Debreceni Állatkert récés tava

Mint arról az intézmény év elején hírt adott, récés tava május óta színpompás új fajokkal és buja vízparti növényzettel várja a látogatókat.

A folyamatosan bővülő réceállomány legutóbb október 29-én gyarapodott új jövevényekkel, miután 3 karolinai réce érkezett a Kassai Állatkertből. Az érkezését követő karanténidőszak leteltével a három gácsér csatlakozott a tóban élő fajtársaihoz, valamint a mandarin-, vörösvállú-, foltoscsőrű- és amazonasi récékhez. Várhatóan még pár hétig a látogatók is megcsodálhatják őket, mielőtt behúzódnak téli szálláshelyükre. A tervek szerint a társasbemutató még az idén újabb egzotikus lakókkal bővül.

Az Észak-Amerika erdei tavai és folyói mentén őshonos karolinai réce (Aix sponsa) nemének másik élő tagjához, a Debreceni Állatkertben szintén megtalálható mandarinrécéhez (Aix galericulata) hasonlóan igen feltűnő külsejű, színpompás díszréce. Párban vagy kisebb csapatokban fordul elő, és azon kevés réceféle közé tartozik, amely előszeretettel pihen fákon, sőt, fészkét is oda építi. Főként növényi részekkel táplálkozik, a költő tojók azonban rovarokat és gerincteleneket is nagy számban fogyasztanak. A fiókák kikelősük után anyjuk hívására kiugranak a fészekből, és követik őt a vízhez.

Bár egykor a kontinens elterjedt vízimadarának számított, állománya a XX. század elejére jelentősen megfogyatkozott a tömeges vadászat, erdőirtás és mocsárlecsapolás miatt, a törvényi védelemnek és a visszatelepítéseknek azonban mára stabilizálódott; ennek ellenére jelenleg is szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

Szijjártó: a koronavírus-járvány ellenére is gyorsult a magyar gazdaság dimenzióváltása

Debrecen önkormányzata nem teszi kötelezővé az oltás felvételét

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek