Debrecen
2021-09-13

Kedden kezdődik a 2. Térey Könyvünnep

Kedden kezdődik a 2. Térey Könyvünnep Debrecenben. A szeptember 18-ig tartó rendezvény első napján megemlékeznek a Debrecenben született Térey Jánosról, a költő fiatalságát sétaszínház eleveníti fel, emellett a könyvünnepen Borbély Szilárdra emlékező kiállítás is nyílik.

Az 1970-ben Debrecenben született Térey János születésének évfordulójáról szeptember 14-én emlékeznek meg. Kedden 18 órakor koszorúzást tartanak szülőházánál.

"A kortárs magyar irodalom egyik legtehetségesebb és legtermékenyebb írásművésze átformálta a költészet nyelvét, felújította a verses regény és a zenedráma műfaját, új értelmet adott a pátosznak és az elégiának, a szatírának és a társalgási drámának, a disztópiának és a memoárnak" - írják Térey Jánosról a rendezvény Facebook-oldalán.

Mint írják, a költő születésének 50. évfordulója tiszteletére tavaly hagyományteremtő szándékkal alapították meg a Térey Könyvünnepet, amelyet a tervek szerint évről évre a közelmúlt nagy debreceni irodalmi alakjai - mások mellett Borbély Szilárd, Szabó Magda, Tar Sándor és Térey János - emlékének szentelnek.
Az idei Térey Könyvünnepen sétaszínház eleveníti meg Térey János fiatalságát, családjának és szülővárosának múltját, előadás szól a város épített örökségéről, a történeti lakóházak továbbélésének lehetőségeiről, továbbá a rendezvény vendége lesz Terék Anna, a kortárs magyar líra jeles képviselője is.
A Térey Könyvünnepen In memoriam Borbély Szilárd címmel Tamus István grafikáiból nyílik kiállítás a Debreceni Irodalom Házában csütörtökön 18 órakor. A november 28-ig látogatható tárlat alkotásait Borbély Szilárd költői-írói világa és személyes emlékek ihlették.

A közleményben Tamus Istvánt idézik, aki elmondta: Borbély Szilárddal egy véletlen folytán hozta össze a sors évekkel ezelőtt. "Határtalan őszintesége, az igazság iránti elkötelezettsége magával sodort" - idézte fel Borbély Szilárd alakját.

 

"Az emlékezés során, mely nagyméretű grafikai lapok elkészítését nyújtotta nekem, összegződik bennem mindaz, ami sorsunk közös tragédiáját jelentette egymástól függetlenül, amit mindketten megéltünk, megszenvedtünk" - mondta, hozzátéve: az általános emberi sorsfordulókhoz készített grafikákat, melyeket saját élete kihívásaival egészített ki.


A Borbély Szilárdra emlékező kiállítás mellett a 2014-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt költő, író Kafka fia című, befejezetlenül maradt, itthon és külföldön egyaránt nagy figyelmet keltő posztumusz regényét is bemutatják a könyvünnepen. A szeptember 17-én 19 órakor kezdődő eseménynek szintén a Debreceni Irodalom Háza ad otthont.

Új típusú hallásjavító műtétet végeztek a Szegedi Tudományegyetemen

Lezárták az M5-öst Kiskunfélegyháza térségében baleset miatt

MTI

Szerző
Hasonló cikkek