Debrecen
2021-09-09

Új úticélok válnak közvetlenül elérhetővé repülővel Debrecenből

A Debrecen Nemzetközi Repülőtér a Wizz Airrel együttműködve a nemrégiben bejelentett Szantorini járat mellett további két új úti céllal bővíti az elérhető városok körét.

Bár 2019-ben a Debrecenből induló és érkező utasok száma meghaladta a 600.000 főt, a járványhelyzet következtében a Debrecen Nemzetközi Repülőtér forgalma jelentősen visszaesett, amely az innen induló járatok számára is kedvezőtlen hatott. Ennek ellensúlyozására a Külgazdasági és Külügyminisztérium forrásokat különített el, ezzel lehetővé téve a Debrecen Nemzetközi Repülőtér számára egy járatfejlesztési pályázat kiírását.

A rendelkezésre álló 365 millió forintos pályázati támogatás jelentős részét a közelmúltban született döntés alapján a Wizz Air légitársaság nyerte két új és három korábban már meglévő járat újraindításával. Így, Brüsszel, Tel-Aviv és Moszkva mellett hamarosan hetente kétszer Kijevbe is közvetlen járattal repülhetnek az utasok Debrecenből. Szintén új desztináció: Santorini, ahová nyár óta lehet utazni a cívis városból. A támogatásnak köszönhetően a mai naptól tíz úti cél válik elérhetővé a debreceni légikikötőből közvetlenül repülővel.

A sajtónyilvános eseményen részt vett Papp László Debrecen város polgármestere, aki beszédében kiemelte: „Egy nagyon fontos nap érkezett el újra a Debreceni Nemzetközi Repülőtér és ezen keresztül Debrecen városa életében, hiszen újra a debreceni repülőtér járatainak fejlesztéséről, a járatok növekedéséről, bővüléséről adhatunk számot. Hozzátette azt is, „A Tel Aviv és a Moszkva járatok kifejezetten olyan járatok voltak, amelyek a város és a régió turisztikai éltében rendkívül fontos szerepet töltöttek be. A két új útvonal közül a városvezető Brüsszelt, mint korábban már kedvelt járatot emelte ki, Kijevet pedig Kárpátalja közelsége miatt tekinti fontosnak.

Az eseményen részt vett a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében Vargha Tamás államtitkár úr, aki úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági kapcsolatok dinamikus fejlődése érdekében elengedhetetlen a vidéki helyszínek bevonása az európai gazdasági vérkeringésbe, melynek egyik legcélravezetőbb eszköze a légi közlekedés fejlesztése. Államtitkár úr bízik abban, hogy „a koronavírus járvány okozta nehéz helyzet utáni javulással, a légi közlekedés fejlesztése terén elért eredményeket helyre tudjuk állítani és tovább tudjuk fejleszteni.

„ Sebők András, a Wizz Air központi szervezet üzemeltetési igazgatója a Wizz Air nevében megköszönte a magyar kormány támogatását és a pályáztató bizalmát. Ehhez kapcsolódóan elmondta: „A légitársaság továbbra is elkötelezett a debreceni bázis mellett, amit jól bizonyít a most bejelentett két új járat is. A Debreceni Repülőtér évek óta megbízható, stabil partnerünk, és rendkívül büszkék vagyunk, hogy legújabb járatainkkal még több európai várossal kötjük össze a régiót, ezzel támogatva a térség fejlődését és az új munkahelyek teremtését. 

Remélem, hogy hamarosan minél több utast üdvözölhetünk Európa egyik legfiatalabb és legmodernebb repülőgép flottájának fedélzetén.” A három hónappal ezelőtti újraindulás óta a Wizz Air folyamatosan méri és értékeli a repülőterek teljesítményét bizonyos területeken. Az értékelések alapján a Debreceni Nemzetközi Repülőtér a földi kiszolgálási területeket tekintve a Wizz Air 54 bázisa közül - 100%-os teljesítményének köszönhetőn - első helyet érte el.

A Debrecen Nemzetközi Repülőtér és a Wizz Air arra is felhívja az utasok figyelmét, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett óvintézkedésekre és szabályokra továbbra is érdemes odafigyelni az utazás megtervezése előtt. A Wizz Air weboldalán az Utazástervező térkép menüpont segítségével tájékozódhatnak az utasok a legfrissebb beutazási feltételekről, de indulás előtt javasolt az adott ország hivatalos konzuli weboldalát is felkeresni a legfrissebb beutazási feltételekért, hogy biztosan problémamentes legyen az utazás. A különböző védettségi igazolványok elfogadásáról is az adott célország konzuli oldalán érdemes tájékozódni, hiszen a lista folyamatosan bővül. Emellett az utazni vágyók mindenképpen ellenőrizzék, és szükség esetén újítsák meg a már lejárt, vagy lejárat közeli (kevesebb, mint 3 hónapig érvényes) úti okmányukat a repülőutak előtt.

A Wizz Airnek az utasai és a személyzete egészsége továbbra is a legfontosabb, ezért – bár már több ország is enyhített a maszkviselési szabályokon – a légitársaság továbbra is előírja az orrot és szájat eltakaró maszk viselését a repülőút teljes egésze alatt.

Új helyen a harmadik oltás

Roják Richárd pályára léphet Izrael ellen!

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek