Debrecen
2021-08-31

Ittasan okozott súlyos balesetet

A debreceni rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

A rendőrségre 2021. május 28-án 21 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy személyautó árokba hajtott és a tetejére borult Nyírábrány és Nyíracsád között, a 4904-es úton. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, ahol három férfit találtak a gépkocsiban. A sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételéről gondoskodtak.

A helyszíni szemle alapján a férfi túl gyorsan hajtott, elvesztette az uralmát a kocsi irányítása felett, lesodródott az útról, árokba csapódott és ott a tetejére borulva állt meg. A balesetben a 33 éves sofőr, valamint egyik utasa könnyű, másik utasa pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek. A nyírábrányi lakos gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a felelősségét baleset okozásáért.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan, vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. Ne tegyék, hiszen a legfontosabb,

…hogy mindenki hazaérjen!

police.hu

Megtartotta vezető szerepét a DE

Állótaps fogadta énekeseink produkcióját Rzeszówban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek