Debrecen
2021-08-10

Hármashegyaljára utaztak a gyerekek

A Debreceni Karitatív Testület egynapos kirándulást szervezett Hármashegyaljára a városban nyári gyermekfelügyeletben résztvevő gyermekek részére, akik a Zsuzsi Erdei Vasúttal utaztak a helyszínre 2021. augusztus 10-én.

Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke a programról elmondta: a Debrecen önkormányzata, valamint Család- és Gyermekjóléti Szolgálata által közösen szervezett nyári gyermekfelügyelet összesen nyolc hétig tart, s augusztus 19-én ér véget. Az ez idő alatt a gyerekek számára különböző programokat szervező Debreceni Karitatív Testület, illetve tagszervezetei azt szerették volna, ha ezek az események nem csak a gyermekfelügyeletnek helyet adó iskolában zajlanak, hanem valódi kirándulások is gazdagítják a sort. Éppen ezért jártak a debreceni állatkertben, s ilyen a hármashegyaljai kirándulás is, melyen több, mint 100 gyerek vett részt. Hármashegyalja a Zsuzsi Erdei Vasút végállomása, ahol természeti környezetben játékra, levegőzésre nyílt alkalmuk a gyerekeknek.

A Debreceni Karitatív Testület összesen 33 tagszervezete közül egyébként 23 vállalta azt, hogy a nyár folyamán a gyermekfelügyelet keretében élményekben gazdag programokat kínál a gyerekeknek.

 

Fotó: Miskolczi János 

Fának hajtott egy kisteherautó Balmazújvárosban

Négymeccses eltiltást kapott a Bárány Donáttal szemben szabálytalankodó újpesti játékos

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek