Debrecen
2021-08-02

Kirabolt és bántalmazott két fiatal egy harmadikat Debrecenben a Nagyerdőn

Később kiderült, hogy más is volt a fiatal elkövetők számláján.

Rablás miatt indított eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság két fiatallal szemben, akik múlt héten támadtak meg egy másik fiút a Nagyerdőn. A 15 és 16 éves helyi lakosok közül a fiatalabb múlt héten csütörtökön többször megütött egy fiút a Nagyerdőn, majd a táskáját átkutatta és elvette a karláncát. Társa, eközben a kerékpárja átadására szólította fel a sértettet. A bejelentést követően a rendőrök még aznap este elfogták a feltételezett elkövetőket, az ellopott karláncot pedig lefoglalták. Az eljárás során kiderült az is, hogy a gyanúsítottak pár héttel korábban is bántalmazták a sértettet Debrecenben, aki ekkor 30 ezer forintot adott át a két fiúnak. A fiatalokat a rendőrök kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartózatásukat.

Fotó: police.hu

Olimpiai döntős Lőzincz Tamás

Vasárnap jön az Újpest

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek