Debrecen
2021-07-06

Megújult a Darabos utcai háziorvosi rendelő

Felújítását követően ismét a páciensek rendelkezésére áll a Darabos utcai háziorvosi rendelő. A beruházásról sajtónyilvános hivatalos átadó keretében számolt be Széles Diána, Debrecen alpolgármestere és Fodor Levente önkormányzati képviselő 2021. július 6-án.

Amint azt Széles Diána elmondta, nagyon régóta vártunk ennek a háziorvosi rendelőnek a felújítására. Debrecen Gondoskodó város programjának egyik alappillére, hogy a háziorvosi és a szociális intézményrendszer minőségileg megújuljon az egyes városrészekben. Ott újuljon meg, ahol közvetlen közelükben, a lakókörnyezetükben kereshetik fel a debreceni polgárok a háziorvosokat, a gyermekorvosokat, a védőnői szolgálatot. Lehetséges, hogy ezek a beruházások a nagy, többmilliárdos nagyságrendűek mellett kis pontnak tűnnek, de azok számára, akik a korábbinál jobb körülmények között vehetik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, nagyon értékesek. A Darabos utca 20. alatti, korábbi „szocreál” épület mostanra valódi 21. századi szolgáltatást nyújtani képes egészségügyi intézménnyé vált, amely az itt dolgozó szakemberek közreműködésével közel 9000 debreceni lakos minőségi egészségügyi alapellátását tudja segíteni. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az utóbbi öt évben Debrecenben összességében ez a 14. megújított, orvosi rendelőket magában foglaló ingatlan, melyekre javarészt európai uniós, illetve hazai kormányzati támogatás, valamint önerő felhasználásával több, mint 1 milliárd forintot fordított a város önkormányzata. Amint azt Széles Diána elmondta, önkormányzati önerőből újul meg a közeljövőben a Kassai út 115. alatti rendelő is, melynek esetében a munkaterület átadása a kivitelezőnek néhány napja történt meg.

Fodor Levente önkormányzati képviselő a fejlesztés tartalmáról szót ejtve elmondta, hogy az épület kívül-belül megújult: hőszigetelést kapott, kicserélték a nyílászárókat, kívül is és belül is akadálymentesített lett, napelemes rendszert szereltek fel, megújultak a gépészeti rendszerek, az elektromos hálózat, megtörtént a helyiségek teljes fal- és padlóburkolat-cseréje, a vizesblokkok megújítása. Az épület felújíása lehetőséget adott a betegutak átformálására, a korábbinál logikusabbá tételére is. A Darabos utcai rendelő felújításával tovább gyarapodtak a város ezen körzetében az utóbbi esztendőkben teremtett értékek. Fodor Levente többek közt példaként említette, a Thomas Mann utcai idősek klubja jelenleg is zajló infrastrukturális fejlesztését, korábban itt épült fel Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központjának új székhelye, a Zöld Város Program keretében

megtörtént a Thomas Mann utca és a Mikszáth Kálmán utca által határolt tömb zöldterületeinek rekonstrukciója, valamint lakótelepi lépcsők, járdák, kisebb zöldterületek újultak meg.

A Darabos utca 20. alatti rendelőben dolgozó Bíró Edit háziorvos a fejlesztésből az energetikai megújítást, a napelemek alkalmazását emelte ki. Nagyon fontosak számukra a funkcionális fejlesztések: korábban egy helyiségben két háziorvos is dolgozott, ma viszont már mind a négy háziorvos külön helyiségben rendelhet. Ez a gyógyító munka körülményeinek javulásán túl a praxisközösség prevenciós, betegségmegelőző tevékenységét is nagy mértékben fogja segíteni. Amint azt a doktornő elmondta, mióta újra itt zajlik a rendelés, sokan nem is páciensként térnek be, csak szétnézni, megszemlélni, milyen szép lett az új környezet, s örülnek, köszönik a megújítást. A városlakók részéről pedig ennél jobb visszajelzés talán nem is lehet.

       

Debrecen önkormányzata A Darabos utcai háziorvosi rendelő infrastrukturális fejlesztése (TOP-6.6.1-16-DE1-2017-00003) című pályázata keretében bruttó 94.067.339 forint támogatást nyert az épület felújítására, melyből megtörtént az orvosi bútorok és orvosi eszközök cseréje is. A fejlesztés révén a létesítmény üzemeltetése gazdaságossá, költséghatékonyabbá vált, fenntarthatósága javult és az egészségügyi alapellátás korszerű környezetben vált lehetségessé.  

Nyári átigazolások

Befejeződött az esztergomi Palatinus strand felújítása

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek