Debrecen
2021-07-01

Öt éve ezen napon hunyt el Tréfás György

Öt éve ezen a napon hunyt el Tréfás György operaénekes. Irigylésre méltó művészi pálya volt az övé. Egyrészt, mert szerették a debreceniek, a közönség elismerését tudhatta magáénak egész pályája során, másrészt, mert elismerte a szakma is.

A legnagyobb magyar basszisták egyikeként tartották számon, humánus és bölcs Sarastro, végtelenül mulatságos Osmin, megrendítő Kékszakállú volt.

Fontos díjakat kapott. 1968-ban a legnagyobb zenei elismeréssel, a Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki. Tréfás György a Csokonai Színház örökös tagja volt, érdemes és kiváló művész, 2002-ben megkapta a város díszpolgára címet. 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át drámai erejű, nagyszerű alakításaiért, több évtizedes művészi munkássága elismeréseként. A magyar előadó-művészet halhatatlanjainak képzeletbeli társulatához szerződött, amikor megörökítették lábnyomát a Nagymező utca aszfaltján.

Tréfás György egy nagy generáció, egy kiváló debreceni művészcsapat meghatározó egyénisége volt. Művészi súlyát latba vetve küzdött társai társadalmi elismertségéért. Jelenléte, kisugárzása még idős korában is erőteljes volt.  

Hollónászra készül a Debreceni Állatkert

A rendőrség folytatja a Pofátlan(TAN)ítási kampányt

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek