Debrecen
2021-06-18

Debrecen kulturális élete folyamatosan fejlődik

Debrecen egy új kulturális működési mechanizmus, egy új kulturális koncepció alapján szeretné a jövőben – még az eddiginél is magasabb színvonalon – szervezni, működtetni a város kulturális életét.

E folyamat most elérkezett állomásairól Papp László, Debrecen polgármestere, Pósán László országgyűlési képviselő, a Parlament kulturális bizottságának elnöke és Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere tartott sajtótájékoztatót a MODEM-ben 2021. június 18-án.

Amint azt Papp László elmondta, a város közgyűlésének 2021. június 24-i ülése elé kerülő előterjesztés szervezeti és részben személyi tekintetben átfogóan érinti a teljes debreceni kulturális életet. Olyan művészeti életet szeretnénk látni Debrecenben – hangsúlyozta a polgármester – melynek hatása messze túlmutat a város közigazgatási határán, s akár az országhatáron túlról is ide vonzza a színházat, a kultúrát kedvelőket.

Két nagyon jelentős színházi infrastrukturális fejlesztés zajlik Debrecenben: a Csokonai Színház épületének teljeskörű felújítása – amely 2023-ben fejeződik be –, valamint a Csokonai Fórum belső fejlesztése. Ez utóbbi színházi térben a kamaraszínház Latinovits Zoltán, míg a stúdiószínház Kóti Árpád nevét venné fel, így állítva emléket e két nagyszerű művész debreceni munkásságának. A Csokonai Fórum 2022 első felében nyílhat meg. Mindkét színházépület megnyitása után akár összesen 1200 színházlátogató is részese lehet az előadásoknak egy-egy este folyamán. Már ezen a nyáron a Csokonai Színház veszi át a Nagyerdei Szabadtéri Színpad üzemeltetését a Főnix Rendezvényszervező Kft.-től, de a szabadtérin természetesen ezt követően sem kizárólag a debreceni színház produkciói láthatóak majd. A Kossuth utca 1. alatti közösségi térben létrejön a Csokonai Irodalmi Labor, a Pódiumterem pedig Szabó Magda nevét venné fel, s itt elsősorban irodalmi programokat rendeznének a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen. Kiadói tevékenység is bekerül a Csokonai Színház profiljába a Csokonai Kiadó működtetésével.

A tervek szerint a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál lebonyolításáról a jövőben a Kodály Filharmónia Debrecen gondoskodik. Létrejön a debreceni zenei főigazgatói pozíció, amit a Kodály Filharmónia Debrecen vezetője, Somogyi-Tóth Dániel tölt majd be. Megalakul a széles körű Debreceni Zenei Tanács is, amelynek több, a zenével foglalkozó szervezet, oktatási intézmény, zenei együttes is tagja lesz majd. Célja az lesz, hogy a város könnyűzenétől a komolyzenéig terjedő palettáját új ötletekkel, javaslatokkal, programokkal színesítse.

A Főnix Rendezvényszervező Kft. komoly profiltisztításon fog átmenni. A kft. a debreceni kulturális élet ernyőszervezete lesz, s elsősorban szervezői feladatokat fog ellátni, valamint kiemelten lesz felelős a város brandjének – kulturán keresztül történő – erősítéséért is a régióban. A turisztikai feladatok újra a Főnix Rendezvényszervező Kft.-hez tartoznak majd: a Debrecen Turisztikai Ügynökség Nonprofit Kft. beolvad, s a Főnix egyik divíziója lesz.

A DEMKI Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. átveszi az eddig a Főnix Rendezvényszervező Kft. által szervezett, a helyi és nemzeti identitást, a város lakosságának belső kohézióját erősítő programokat, rendezvényeket, a nemzeti, állami ünnepekhez kapcsolódó, egyházi, vallási kapcsolódási pontokkal rendelkező események szervezését. A Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője, Bódor Edit 2021. szeptember 15-tel megválik a kft.-től és munkáját az önkormányzat egyházügyekért és határon túli magyar közösségekkel való kapcsolatokért felelős referenseként folytatja tovább. A Főnix Rendezvényszervező Kft. új ügyvezetője 2021. szeptember 16-tól Mészáros Réka, a budapesti Felix Kitchen & Bar értékesítési és rendezvényigazgatója lehet.

A polgármester szót ejtett arról is, hogy a MODEM Modern Debreceni Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Koroknai Edit 2021. június 30. napjával lemondott ügyvezetői tisztségéről, s távozik a cégtől. Utódja július 1-jétől Vizi Katalin, az Ybl Budai Kreatív Ház művészeti vezetője lehet. Papp László megköszönte az eddig ügyvezetők munkáját. Mindkét új ügyvezető-jelöltet a jövő heti debreceni önkormányzati közgyűlés előtt hallgatják meg az illetékes bizottságok.

Pósán László országgyűlési képviselő, a Parlament kulturális bizottságának elnöke szerint Debrecen nagyon gyors ütemben fejlődik elsősorban gazdaságilag, de ezt a tempót a kiegyensúlyozottság érdekében szellemi, kulturális téren is fel kell venni, s hozzá kell igazítani a szervezeti, működési, tartalmi struktúrát is. A tartalmi megújulás remélhetőleg széles körben elnyeri a debreceniek és a város iránt érdeklődők tetszését. A turisztikai mozgásokban ugyanis óriási szerepe van annak, hogy egy-egy település és környezete milyen programokat tud kínálni, beleértve nem csak az önkormányzathoz kapcsolódó, hanem attól független kultúraszervezőket is. Pósán László megemlítette azt is, hogy létrejött a Petőfi Irodalmi Ügynökség, melynek egyik fontos bázisa a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár, a maga határon túl nyúló kapcsolatrendszerével, s a Magyar Természettudományi Múzeum is Debrecen kulturális kínálatát fogja gyarapítani a jövőben. Mindezek miatt is érdemes volt a város eddigi kulturális modelljének működését átgondolni.

Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere azt emelte ki, hogy a város zenei élete olyan sokszínű, hogy ideje volt már egy olyan fórum létrehozásának, mint a Debreceni Zenei Tanács, ahol a szereplők rendszeresen tudnak egyeztetni egymással, s együttesen tudják megmutatni a város zenei életének minőségét, erejét, ugyanakkor segíthet a zenei tehetségek kibontakoztatásában is itt, a városban. A főzeneigazgató pedig ezt a sokrétű tevékenységet fogja összehangolni, szervezni, gazdagítani annak érdekében, hogy egymás hatását erősítsék a város zenei kínálatának elemei. Mint azt az alpolgármester elmondta, bár a MODEM-nek új ügyvezetője lesz, az erre az évre kidolgozott szakmai programja még az elképzelések szerint halad tovább.

 

Fotó: Miskolczi János 

Nyári tábor a jövő informatikusainak

Vidéken a második negyedévben megnőtt az induló társasházi lakásprojektek száma

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek