Debrecen
2021-06-07

Bedrogozva okzott balesetet egy férfi Debrecenben

A férfi tavaly februárban elütött egy gyalogost, majd elhajtott a helyszínről.

Befejezte a Debreceni Rendőrkapitányság a vizsgálatot azzal a sofőrrel szemben, aki bódult állapotban elütött egy gyalogost Debrecenben még tavaly februárban. Az eset 2020. február 13-án a reggeli órákban történt. A sofőr, a Berek utca felől a Csillag utca irányába haladt, amikor járműjével – a kijelölt gyalogátkelőhelyen – elütött egy nőt, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A közlekedési balesetben a gyalogos súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrök épp a helyszínelést végezték, amikor az egyik szemtanú jelezte nekik, hogy a nézelődők között felismerte a járművezetőt, és nem messze az autó is ott parkol. Mint kiderült, a sofőr valóban elhajtott a helyszínről, majd nem sokkal később visszament, és úgy tett, mintha csak egy kíváncsiskodó lenne. Az egyenruhások a szemle során megvizsgálták a férfi autóját, aminek a szélvédője még akkor is annyira le volt fagyva, hogy csak egy kis részen lehetett kilátni rajta.

A rendőrök K. Istvánt előállították a rendőrkapitányságra és vele szemben drog-gyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív eredménnyel zárult.

A rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.

Fotó: police.hu

Baleset történt vasárnap Hajdúszoboszlónál

Egyik magyar válogatott sem szerzett olimpiai kvótát Debrecenben

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek