Debrecen
2021-05-20

Újabb nemzetközi fajmegőrzési program alapításában vesz részt a Debreceni Állatkert

Hazánk első vidéki állatkertje a Palawan-szigeteki leopárdmacska-tenyészpár érkezése után néhány évvel ismét olyan nemzetközi összefogáshoz csatlakozik alapító tagként, amelynek célja Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) létrehozása egy, a vadonban egyre fogyatkozó és állatkertekben is ritkaságnak számító alfaj megmentése érdekében.

Az alföldi zebra legészakibb elterjedésű és legritkább alfajának, a szudán zebrának (Equus quagga borensis) mindössze 37 egyede él a világ 10 állatkertjében, egyetlen ismert vadon élő populációja pedig legfeljebb 300 egyedet számlál a klímaváltozás és a túlzott legeltetés miatti élőhelyvesztés, valamint az orvvadászat miatt. Az emberi gondozásban élő európai állomány több mint felének otthont adó cseh-szlovák állatkertek mellett immár a cívisvárosi intézmény is részt vesz a tenyészprogram felállításában, ennek keretében pedig nemrég egy hároméves csődört fogadott Prágából. A Kevin névre hallgató jövevény jelenleg struccok társaságában tekinthető meg az Afrika-panoráma kifutóban, a remények szerint azonban háremet is kap a közeljövőben, hiszen a most megalakuló program célja, hogy olyan, stabil és életképes állatkerti állományt hozzon létre és tartson fent, amely a későbbiekben a vadonba történő visszatelepítésekre is alkalmas lesz.

Az Északnyugat-Kenyában, Északkelet-Ugandában és Dél-Szudán keleti részén őshonos szudán zebra legfőbb jellegzetessége, hogy rokonaihoz képest igen rövid sörénnyel rendelkezik, mivel két-három éves korára elhullajtja annak nagy részét – innen ered másik elnevezése, a sörénytelen zebra is. Csapatosan él úgynevezett háremekbe tömörülve, amelyek egy-egy csődört, több kancát és azok fiatal csikóit foglalják magukban. Nem territoriális, élettere akár 600 négyzetkilométerre is kiterjedhet. Főként fűféléket legel, de más növényi részeket is elfogyaszt; nem kifejezetten válogatós, így a felső, kevésbé tápanyagdús fűréteg lelegelésével ő készíti elő a terepet a speciális táplálékigényű patásfajok számára.

Magyarország adta a legsikeresebb választ a világjárványra Európában

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek