Debrecen
2021-05-19

Több százezer facsemete Debrecen térségében

Mintegy 65 hektáron végzett erdősítést idén tavasszal a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészete, a munka jelentős része a Debreceni Nagyerdőhöz kötődik.

Összesen csaknem 375 ezer facsemetét ültettek el az erdészek. Több mint 50 hektáron ún. elsőéves erdősítést végeztek, vagyis az erdőfelújítási kötelezettség alatt álló területen történt meg a mesterséges erdősítés. A munkához 76 ezer kocsányos tölgy-, 159 ezer hazai nyár-, 8 ezer nemes nyár-, illetve 92 ezer akác csemetét, illetve jelentős mennyiségben magas kőrist, erdei fenyőt, hegyi és korai juhart használtak fel.

 A Halápi Erdészet is végzett erdősítési munkákat a kezelésében levő, Debrecen községhatárában levő területeken. Mintegy 25 hektáron dolgoztak az erdészek, a munkához 155 ezer csemetét felhasználva. 76 ezer szürke nyár, 42 ezer kocsányos tölgy, 25 ezer erdei fenyő, illetve 12 ezer akác került a földbe. A Debreceni és a Halápi Erdészet összességében 490 ezer facsemetét ültetett el tavasszal a megyeszékhely környékén – tájékoztatott dr. Szalacsi Árpád, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója. 

 

4 millió 791 ezer a beoltott, 633 az új fertőzött, elhunyt 52 beteg

Szerdán tartják az idegen nyelvi mérést

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek