Debrecen
2021-05-10

Sziget-kék

Az Ötholdas-Pagony, Sziget kék- tematikus parkká alakul át. Emellett pedig kétszer nagyobb zöld területen várja a gyermekeket és családokat.

Az Oláh Gábor utcai park egész évben ingyenes várja a játszani vágyó gyerekeket és Szabó Magda Sziget-kék című regénye által inspirált fantáziavilágba repíti őket. 

A bővítésnél fontos szerepet játszik a természet, ezért igyekeztek megnövelni a zöld területet is. Több mint 5 ezer cserje és 3 ezer évelő növény kerül telepítésre. A legújabb elem a játszótéren egy miniváros, amely kis gyerekházak alkotta városka lesz. Bolttal, iskolával, piaccal, kórházzal, bankkal, rendőrséggel és étteremmel ellátva. A miniváros célja, hogy a gyerekek játékosan ismerkedjenek a felnőtt élettel. Többek között a Sziget-kék mesekönyv helyszíneit idézik meg, de a házak a Debrecenben is megtalálható funkciókat is megvalósítják.

A játtékparkban épülő 450 négyzetméteres központi épületben egy 30-40 fő befogadására alkalmas rendezvénytermet, valamint baba-mama helyíség mellett, egy büfét és kávézót is kialakítanak. Az épület hátsó részében egy élménytornyot is kapnak a látogatók. Amely egy ötszintes játszótorony/kilátó, amely a picik szórakoztatására lesz alkalmas. A meglévő játékok mellett, pedig 35 új játszóelemmel bővül a park. 

Baleset a Füredi úton

Június 4-én nyit újra a Fővárosi Nagycirkusz

Szabó Eszter

Szerző
Hasonló cikkek