Debrecen
2021-05-10

Ma még a villamos is csicsereg

Utazzunk együtt kedvenc madarainkkal 2021. május 10.-én a DKV járatain! A Madarak és Fák napja alkalmából Dr. Gyüre Péter madárfotói lesznek láthatóak a villamos járművek kivetítőin. Az utazásunkat pedig egy-egy madár hangja fogja színesíteni az út során.

Hazánkban immár 110 éve minden év május 10-én ünnepeljük a Madarak és Fák napját, amely egy újabb alkalom a természeti környezetünk megismerésére. Környezetünk védelme mindannyiunk közös feladata, hiszen már kis lépéseken is sok múlhat, ezért nagyon fontos, hogy mindenki figyelmét felhívjuk a természeti környezet és a természetvédelem fontosságára.  A madarak mellett a fák is egyre nagyobb szerephez jutnak e jeles nap alkalmából. A 2021-es év madara a cigánycsuk, az év fája pedig a lisztes berkenye.

Tudtad?

A világ első madarak és fák napját Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg a párizsi európai madárvédelmi egyezmény alapján 1902-ben Kőszegen. Az ünnep hivatalossá Herman Ottó közreműködésével vált 1906-ban, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő a madarak és fák napjának megszervezését minden iskola számára. A madarak mellett a fák is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak ezen a jeles napon. A fák lassítják a klímaváltozást és megannyi „szolgáltatásukkal” védik egészségünket, jóllétünket.

A fák oxigént termelnek és szén-dioxidot kötnek meg. Egy 50 éves lombos fa 50 kg oxigénnel dúsítja a légkört és közel 70 kg szén-dioxidot dolgoz fel egy vegetációs időszakban, valamint 400 kg egyéb szennyeződést szűr ki a levegőből (por, nitrogén-dioxidok, kén-dioxid…), és évente kb. 4000 liter vízpárát juttat a levegőbe – enyhítve a forró nyarakat, a városokban az ún. hősziget-hatást. 

Törökországba is lehet utazni bármilyen oltással keddtől

Újabb kupagyőztes csapata van a DEAC-nak

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek