Anyám szívében

Ahogy maréknyi hasadban

Kilenc hónapig jól összekeveredtünk.

Porcikádból összeraktad az apám adta alkotót,

Egy ködös hajnalon felsírtam érted és magamért.

Két kezed teknőjében szemed szentelt vizében fürdettél.

Csókjaiddal csiklandozva nevetni tanítottál.

Apám, a kórteremben köhögte vérét.

Te könnyeiddel etetted szerelmed éhét.

Hátadra kötöttél, cipeltél a mezőn, mint paraszt

A kemencébe vágyó búzakévét.

Én sírtam, ahogy kérges tenyereddel

Selymesen simogattad a napraforgót,

Mert akkor, és ott szerettem volna

Az a napraforgó lenni!

Évekig túrtad nekem a földből a kenyérnek valót.

Én kibújtam hónod alól, s lettem véredből egy új világ,

Álmaid seregével egy életfogytig ütközet,

Mely megszállva élteti testemben szívedet.

96 évesen kicsi, apadt melleddel még felém hajolsz,

Csábítanál, hogy legyek makrancos kisgyerek,

Mely sosem voltam neked.

Most vastag időd fonalából fonod fehér szemfedőd,

Készülsz a csendes elmúlásba.

Kezed még görcsösen szívembe markolod.

Anyám, ígérd meg, ha messze elmész

Ezt az érzést, míg élek, nekem itt hagyod!