Debrecen
2021-04-29

Szurikátaikrek érkeztek a Debreceni Állatkertbe

Remélhetőleg hamarosan élőben is láthatják őket az állatkert vendégei

Szurikátaikrekkel gyarapodott a Debreceni Állatkert gyűjteménye. A 2018-as születésű jövevényeket a rutinszerű karanténidőszakot követően örömmel befogadták társaik, így a közelgő újranyitást követően a teljes létszámú és a remények szerint a közeljövőben utódokkal is gyarapodó csapattal találkozhatnak majd a látogatók.

A szurikáta, más néven négyujjú manguszta (Suricata suricatta) Afrika déli részének szavannás vagy sivatagos területein élő kisragadozó. A táplálékát képező rovarok, kisebb emlősök vagy madárfiókák, esetleg gumós gyökerek után jellemzően nappal kutat, míg az éjszakákat az erős lábaival kiásott üregekben tölti. Csapatban él, egy-egy üregrendszert akár 30 egyed is lakhat. Mivel élőhelyükön számos ragadozó leselkedik a szurikátákra, a csapat legalább egy tagja hátsó lábaira egyenesedve folyamatosan kémleli a környező tájat és az eget, veszély esetén pedig jellegzetes, ugatásszerű hangjelzéssel figyelmezteti társait.

 

A tánc világnapja

Csak a DEAC!

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek