Debrecen
2021-04-13

Trükkös módon loptak egy debreceni nagyáruházban

A Debreceni Járási Ügyészség társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a két férfi ellen, akik a kibontott termékeket, illetve egy másik üvegbe átöntött szeszes italt akartak kivinni az áruház területéről.

A fiatalkorú és ismerőse, a felnőttkorú vádlott előzetesen megállapodtak abban, hogy késő este bemennek egy nagyáruházba és onnan különböző dolgokat fognak ellopni.

A két vádlott a megállapodást követően 2020. augusztus 28. napján 23 óra körüli időben megjelent az áruházban, ahol egy nagy tábla csokoládét kibontottak a csomagolásból és azt a náluk lévő szatyorba tették. Ezután a felnőttkorú vádlott az áruház egy másik részlegén egy zoknit vett magához és azt a zsebébe rejtette.

Ezután a vádlottak az italrészlegre mentek, ahol a polcról levettek egy 5 és egy 7 deciliteres whiskeyt, azokat felbontották és a tartalmukat egy, az üzletben magukhoz vett, előzőleg kiürített 2 literes műanyagpalackba töltötték. Az üres üvegeket ezután visszatették a polcra, majd az önkiszolgáló pénztárnál fizetés nélkül távoztak.

A vádlottak cselekményét az áruház biztonsági szolgálata észlelte, ezért őket még az épületben feltartóztatták és elszámoltatták.

A vádlottak közel 17.000 Ft kárt okoztak a sértettnek, amely az árucikkek eladhatatlansága folytán nem térült meg.

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottak ellen társtettesként, szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján vádlottakat intézkedésként bocsássa próbára és a fiatalkorú vádlott esetében állapítsa meg, hogy a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll. Indítványozta továbbá, hogy a járásbíróság a sértett képviselője által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el, annak adjon helyt.

 

 

A járvány miatt megugrott az ufóészlelések száma

2837 az új fertőzött, elhunyt 272 beteg

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek