Debrecen
2021-04-06

Himalájai fényfácán-kakasok költöztek a Debreceni Állatkerbe

A a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

Színpompás és ritka távol-keleti szárnyasok érkeztek a Debreceni Állatkertbe. Az európai állatkertekben is ritkaság számba menő himalájai fényfácán-kakasok most először láthatóak a debreceni kertben. A hollandiai Amersfoort állatkertjéből érkezett színpompás jövevények már el is foglalták röpdéjüket a velük egy térségben őshonos vörös pandák szomszédságában, ahol a tervek szerint további himalájai szárnyasfajok társaságában csodálhatják majd meg őket a látogatók az újranyitást követően. Az állatkert reményei szerint hamarosan tojók is érkezhetnek a kakasok mellé.

A Nepál és az indiai Uttarakhand állam nemzeti jelképeként tisztelt himalájai fényfácán a Himalája 2500-5000 méter magasan húzódó erdeiben és hegyi lejtőin őshonos. Jellegzetessége, hogy legtöbb rokonával ellentétben fejét tollbóbita ékesíti, amely főleg a vörös, aranysárga, zöld és kék színekben pompázó kakasok esetében hangsúlyos, míg a szerényebb, barnás tollazatú tojóknál lelapul.

Egyedszámának csökkenése következtében a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. A hazai állatkertekben igen ritkának számít, mivel csak a Szegedi Vadasparkban és immár Debrecenben látható.

Koronavírus: kevesebb mint 80 új fertőzött Hajdú-Bihar megyében

A Szeged ellen kezd a DEAC kosárlabdacsapata a Magyar Kupában

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek