Debrecen
2021-03-25

Elektromos hulladékgyűjtők a "zöld" fejlődésért

Elektromos meghajtású hulladékgyűjtőket adtak át Debrecenben, amelyből egy 26 tonnás a városban, 3 darab 18 tonnás pedig a környező településeken Berettyóújfaluban, Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben fog üzemelni.

Papp László az ünnepélyes átadón kihangsúlyozta, hogy a most átadott hulladékgyűjtők az ország első számú elektromos meghajtású szemétszállítói.

2019-ben Debrecen egy új környezetpolitkát hirdetett, hogy a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb hangsúllyal épül be a fenntarthatóság, a környzetevédelem és a környezettudatosság gondolata a város életébe, amely számos területen megnyilvánul. Mind a közlekedésben, mind a Zöld Város programban, és most már az elektromos hulladékszállító járművek is ide sorolhatóak. 

Az elektromos meghajtás előnyei, hogy minimálisra csökken vele a zajszennyezés, a működési paraméterei is sokkal kedvezőbbek lesznek, mint az eddig használt járműveknek, valamint megújuló energiaforrásból tudják üzemeltetni őket. A DHK Kft. hulladékgazdálkodási közszolgáltatóként arra törekszik, hogy az elektromos meghajtású hulladékszállító járművek üzemeltetésére történő fokozatos átállással elősegítse a légszennyezés csökkenését, továbbá céljuk a fenntartható fejlődés útján járni. 

Külön öröm, hogy egy debreceni cég az Electromega Kft. fejlesztésében jöhettek létre a járművek. A polgármester szerint Debrecen járműipara olyan mértékben fejlődik, amelynek ez a 4 hulladékgyűjtő kézzelfogható jele. 

A fejlesztés állami támogatásból valósulhatott meg, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított 512 millió forintos keretből. 

A debreceni városvezetés mindezeken túl a Future of Debrecen zöld munkacsoport a városért kezdeményezésével egyértelműen kinyilvánította célját, hogy Debrecen az elkövetkezendő években fenntartható, "zöld" módon fejlődjön. 

Nyert a Brassó Debrecenben és bejutott az Erste Liga döntőjébe

Barátságos magyar-lengyel döntetlen

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek