Debrecen
2021-03-16

110 éves a debreceni villamosközlekedés

110 éve, 1911. március 16-án indult meg Debrecenben a villamosközlekedés. A meglévő vonalak villamosítása ügyében már 1901-ben megkezdődtek a tárgyalások a minisztériummal, de a legfőbb probléma az áramellátás volt. A Villanygyár 1908. októberi indulása után felgyorsult a meglévő vonalak villamosítása – olvasható a DKV Zrt. közösségi oldalán található posztban.

A 19. század második felében, Debrecenben először lóvasútón, majd 1884. október 02-tól gőzvasúton indult meg a kötöttpályás közösségi közlekedés. A legelső vonalat a Pályaudvar és a Nagyerdő között építették meg, két kitérővel és tizennégy megállóhellyel együtt. 1887. január 1-jén megalakult a DHV, a Debreczeni Helyi Vasút Részvénytársaság. 1901. óta folyamatosan egyeztetett a város a minisztériummal, a meglévő vonalak villamosítása ügyében. A Villanygyár megépítése után éppen 110 éve, 1911. március 16-án indult meg a villamosközlekedés Debrecenben. A DHV összesen 30 villamos motorkocsit rendelt meg, melyeket 1911. és 1913. között állítottak forgalomba.

A II. világháború, Debrecen 1944-es bombázása a közösségi közlekedésében is felbecsülhetetlen károkat okozott. A háború után megkezdődött a helyreállítás. A város villamos hálózata 1956 elejére érte el a maximumát, a 36,2 km-t.

Az 1950-es évek végén égetővé vált, az 50-60 éves kocsik lecserélése. A Fővárosi Villamosvasút csuklós villamoskocsit tervezett, melyet a MÁV Debreceni Járműjavítóval együtt kezdett el gyártani. Debrecenben 1962. október 29-én állt forgalomba, az első FVV „Bengáli” csuklós villamos, 1969 nyarán pedig az első olyan villamos, amely teljes egészében a debreceni vállalatnál készült. A 481-es pályaszámú kétirányú, hatajtós jármű, kifejezetten a 6-os, Csapó utcai vonal sajátosságainak megfelelően készült el. A típus menetrendszerűen 2014. április 30-ig közlekedett a városban, azóta nosztalgia járatként közlekedik.

1970 és 1975 között a város akkori vezetése a mellékvonalak megszűntetése mellett döntött, így az 1-es villamos vonal maradt meg csupán. A villamos szerepét az autóbuszok, majd a ’80-as évektől a Csapó utcán és a Köztemető irányába a trolibuszok vették át.

A ’90-es évek elején, látszott, hogy az FVV típusú villamosok már nem üzemeltethetők tovább gazdaságosan. Az új villamost a Debreceni Virágkarneválon, 1993. augusztus 20-án mutatták be. A KCSV 6-os villamosokból 11 darab készült el. 1997. május 25-én, ünnepélyes keretek között, a Bem téren adták át őket az utasok számára.

Debrecen ismét a modernizáció és a villamosközlekedés fejlesztése mellett döntött. Elkezdődött az új 2-es villamos vonal tervezése, mely a legforgalmasabb 31-es és 32-es autóbuszokat váltotta ki a Nagyállomás és Doberdó utca közötti szakaszon. Az új nyomvonal kiépítése 2010.júniusában kezdődött meg, a projekt során 4,4 km új kétvágányos villamos pálya épült meg. A 18 új járművet a spanyol CAF gyár szállíthatta le. Az első jármű 2013.májusában érkezett meg Debrecenbe, a próbaüzem pedig 2013. októberében fejeződött be. Az új 2-es villamos vonalon hét éve, 2014. február 26-án indult el a közlekedés.

 

 

Forrás: https://www.facebook.com/dkvdebrecen/

Túlsúlyt eredményezett a rakomány

Elérkezett a tavasz - szabadjára engedték a gólyákat

Gyönyörű Tamara

Szerző
Hasonló cikkek